Hitler utolsó napjai a bunkerben
2012. október 29. 14:01
„Mindenki hazudott nekem, mindenki becsapott engem” – mondta Hitler a náci vezetők jelenlétében berlini bunkerében mindössze nyolc nappal azelőtt, hogy önkezével végett vetett életének, derült ki az újonnan nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Korábban
Guy Liddell, az MI5 egykori főigazgató-helyettese jegyezte fel naplójába a szövetségesek Közös Hírszerzési Bizottságának (Joint Intelligence Committee) jelentését, amely Hitler utolsó napjainak eseményeit részletezi. Ebből kiderül, hogy egy 1945. április 22-én tartott megbeszélésen Hitler beszédet mondott az összegyűlt tábornokok és Heinrich Himmler, a Harmadik Birodalom belügyminisztere előtt.
A jelentés szerint „Hitler egy teljesen megtört ember látszatát keltette, amikor 8.30-kor megérkezett. Csupán néhány katonatiszt volt vele. Himmler azt tanácsolta a Führernek, hogy hagyja el Berlint.” Majd Hitler belekezdett beszédébe: „Mindenki hazudott nekem, mindenki becsapott engem, senki sem mondott igazat. A fegyveres erők hazudtak nekem és most az SS is cserbenhagyott. A német nép nem küzdött eléggé hősiesen, megérdemli, hogy elpusztuljon. Nem én voltam az, aki elvesztette a háborút, hanem a német nép.”
A jelentés így folytatódik: „Arca elvörösödött, rángatódzó bal karja lenyugodott, bal lábát pedig nem tudta rendesen a földre tenni. Egész éjszaka az idegösszeomlás tüneteit produkálta és azon dühöngött, hogy vége lesz földi pályafutásának. Azon az éjjelen végzett volna magával, ha fegyverkezési minisztere, Albert Speer le nem nyugtatja.”
„Speer azt mondta: Hitler rádöbbent, hogy csillaga lehanyatlott, a háborút pedig elvesztette. Miniszterével pedig közölte, hogy várja már a halált, az élet nehézségeitől való megváltásként tekint rá. Nem tudott a barikádokra menni, félt, hogy megsebesül és elfogják az oroszok. Jobb lenne, ha saját magát lőné fejbe.”
Bár a tanú elmondása szerint a Führer az utolsó pillanatig kitartott kezdeti álláspontja és életszemlélete mellett, Liddell naplójában megemlített egy Joachim von Ribbentroptól, a Harmadik Birodalom külügyminiszterétől származó levelet, amely utalásokat tartalmaz az ellenkezőjére: „Sem ő, sem pedig Hitler nem akart háborúba keveredni Angliával, amelyre mindig is második otthonaként tekintett. Biztosak voltak benne, hogy a jövőben szoros együttműködés lesz Nagy-Britannia és Németország között.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.