Tankönyv a székelység történetéről
2012. szeptember 18. 16:56 MTI
A székelység történetét összefoglaló hatodik és hetedik osztályos iskolásoknak szánt tankönyvet mutattak be kedden Csíkszeredában.
A tankönyvet székelyföldi történelemtanárokból és történészekből álló, 11 tagú bizottság készítette el úgy, hogy az iskolai tankönyvnek is megfeleljen, de kézikönyvként bármelyik korosztály számára hasznos olvasmány legyen. Ferencz S. Alpár csíkszeredai történelemtanár, a tankönyvet kidolgozó bizottság koordinátora az MTI-nek elmondta, hogy a Hargita megyei tanács megbízásából 2011 elején kezdtek dolgozni a tankönyvön, annak egy kezdeti változatát közvitára is bocsátották.
Ferencz S. Alpár elmondta, a tananyag hat nagy fejezetre, 22 leckére tagozódik, az Otthonunk a Székelyföld című bevezető lecke inkább természetföldrajzi szempontból alapozza meg a székelység történetét. A székelység eredetéről a szerzők az egymásnak ellentmondó elméleteket ismertetik anélkül, hogy valamely elmélet mellett állást foglalnának.
A tankönyvvel együtt a székelység története oktatásának a kerettantervét is kidolgozták. A tantárgyat hatodik és hetedik osztályban heti egy órában oktathatják a székelyföldi iskolákban. "Úgy állítottuk össze a kerettantervet, hogy a tananyag elsajátítása mellett városnézésre, kirándulásra, valamint a történelem helyi vonatkozásainak a beiktatására is maradjon idő" - nyilatkozta a szerzői csoport koordinátora.
Ferencz S. Alpár - aki korábban Hargita megye főtanfelügyelőjének tisztségét töltötte be - az MTI kérdésére elmondta: a tankönyv összeállítását megelőzően felmérték az igényeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a székelyföldi iskolák zömében már a 2012-13-as tanévben valamilyen formában tanítani kívánják a székelység történetét. Az iskolák egyharmadában választható tantárgyként, kétharmadában pedig délutáni történelemköri foglalkozásként ajánlják a székelység történetét. Ferencz S. Alpár hozzátette, formaságnak számít a tanfelügyelőségi jóváhagyás, amely a tantárgy bevezetéséhez szükséges.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap