Befolyásos politikus volt Nofertiti
2012. augusztus 27. 10:17 MTI
Nem csupán az uralkodó szép hitvese, hanem befolyásos politikus is volt egy új tanulmány szerint Nofretiti, a 3500 éve élt egyiptomi királynő, akinek világhírű mellszobrát 100 éve találták meg német régészek. A berlini Neues Museumban kiállított lelet megtalálásának évfordulójára megjelent könyvében Hermann A. Schlögl német egyiptológus azt állítja, hogy Nofretiti jóval több volt, mint Ehnaton fáraó első számú felesége.
Korábban
Az asszony az uralkodásban is társ volt, és ő volt az egyistenhit kialakítását célzó vallási-kulturális reform ideológusa. Erről tanúskodnak az ókori Egyiptom legnagyobb vallási épületegyüttesénél, a karnaki templomoknál feltárt feliratok. Schlögl ezekről új fordítást készített és kimutatta, hogy Nofretiti az új istenség, Aton kitalálójaként mutatta be magát.
Ez az aktív szerep forradalmian új volt egy fáraófeleség részéről - mondta Schlögl a Süddeutsche Zeitung című lapnak. Hozzátette: a képi ábrázolások is változást jeleznek, feltártak például olyan ábrázolást, amelyen Nofretiti foglal helyet a trónon, a férje pedig mellette egy zsámolyon.
Schlöglnek és munkatársainak a Nofretiti származásáról szóló vita végére is sikerült pontot tenni. A drezdai egyetem bioinformatikusainak segítségével új DNS-vizsgálatokat végeztek a feltárt fáraó-múmiákon, és adatokkal támasztották alá azt a korábban is hangoztatott, de soha nem igazolt elméletet, hogy a királynő apja Ay, a XVIII. dinasztia utolsó előtti fáraója, anyja pedig Teje, Ay első számú felesége.
Most már világos Nofretiti származása, és azt is sikerült DNS-vizsgálatokkal igazolni, hogy hét gyermeke volt, hat leány és egy fiú, a későbbi Tutanhaton fáraó, aki uralkodása elején, az egyistenhit felszámolása után Tutanhamonra változtatta a nevét - mondta Schlögl.
Nofretiti mellszobrát 1912. december 6-án tárták fel német régészek Amarnánál. A lelet Németországba került. A Neues Museumban 2009 óta látható. A múzeum a 100. évfordulóra nagyszabású Nofretiti kiállítással készül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.