Az aleppói kulturális örökség megóvására szólít fel az UNESCO
2012. július 27. 12:49 MTI
Irina Bokova, ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO főigazgatója csütörtökön felszólított a szíriai konfliktusban érintett valamennyi felet, hogy "biztosítsa Aleppó kivételes kulturális örökségének védelmét", az észak-szíriai városban ugyanis heves harcok folynak a rendszer és a lázadók között.
Korábban
"Az UNESCO rendkívüli módon aggódik az aleppói heves harcokkal kapcsolatos értesülések miatt" jelentette ki Bokova asszony egy közleményben. "Ez az ősi város, amely a történelem során stratégiailag fontos helyet foglalt el a Nyugat és a Kelet közötti kereskedelmi utakon, a több mint ezer éve ide települő népek kultúráját tükröző kivételes, nagyszabású örökséget őriz" - fogalmaz közleményében.
Szíria jelentős régészeti és történelmi örökséggel rendelkezik, fővárosa, Damaszkusz pedig a világ egyik legrégebbi városa. Hat szíriai színhely Damaszkusz és Boszra óvárosa, Palmüra, az aleppói óváros, a Krak des Chevaliers keresztes lovagvár és Kal'a Szaláh ed-Dín, azaz a Szaladdin-citadella szerepel az UNESCO világörökség listáján.
Az UNESCO főigazgatója közölte, hogy a világszervezet figyelmeztette a Vámvilágszervezetet, az Interpolt és a Szíriával szomszédos országokat a fosztogatás és a szíriai kulturális emlékek csempészetének a veszélyére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap