Már hétezer éve is tartott tehenet az ember
2012. június 21. 11:28 MTI
Már hétezer évvel ezelőtt is tartottak tejelő marhákat és fogyasztottak feldolgozott tejet a mai Szahara területének prehisztorikus lakói. Egy nemzetközi kutatócsapat több ezer éves agyagedényekben megtalált zsírmaradványok alapján jutott erre a következtetésre.
Korábban
A kutatás során kiderült, hogy a tej már nagyon korán a táplálkozás fontos részévé vált - írják a szakértők a Nature című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Julie Dunne, a brit Bristoli Egyetem munkatársa és kollégái a hátramaradt zsírmaradványokat vizsgálta 81 agyagedényben, amelyeket a Szahara líbiai területén találtak. Az edények az időszámításunk előtti 8100 és 2600 közötti időből származnak. A szakértők analizálták a különböző zsírok izotópjait, így állapították meg, hogy állati zsírokról van szó.
Az Észak-Afrikában élő prehisztorikus emberek juhokat, kecskéket és marhákat tartottak már jóval azelőtt, hogy növénytermesztésbe fogtak volna. A Közel-Keleten és Eurázsiában a fejlődés másképp zajlott le: az úgynevezett neolitikus forradalom ideje alatt az ember folyamatosan telepedett le, mezőgazdasági tevékenységbe fogott, majd állattartásba kezdett.
A Szahara-régió prehisztorikus állattartásának fontosságát jelzik a sziklarajzok és a különböző metszetek, amelyek teli tőgyű teheneket, sőt fejést végző embereket is ábrázolnak. Ezeknek az alkotásoknak a korát azonban egyelőre nehéz meghatározni, így a kutatók eddig keveset tudtak arról, mikor is kezdett el az ember tejelő marhákat tartani és tejet feldolgozni.
A tej feldolgozása különösen fontos volt, hiszen a prehisztorikus ember szervezete egyáltalán nem birkózott meg a tejjel. Szervezetéből ugyanis még hiányzott a laktáz nevű enzim, amely a tejcukor, a laktóz lebontásához szükséges. Minél jobban feldolgozott viszont a tej, annál kevesebb laktózt tartalmaz és annál könnyebben emészthető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.