Az elfeledett Tudor
2012. április 3. 08:55
A brit történészeket manapság leginkább VIII. Henrik legendás hadihajója, az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose kiemelése, illetve a fedélzetén talált emberi maradványok és tárgyi emlékek vizsgálata foglalkoztatja. De ki is volt valójában a karakk névadója?
Korábban
Tudor Mária az első Tudor-házi uralkodó, VII. Henrik angol király (1485-1509) és Yorki Erzsébet ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Richmond Palace-ban nőtt fel, bátyjával, a később az angol koronát megszerző VIII. Henrikkel (1509-1547) jó testvéri kapcsolatot ápolt. Talán ennek is köszönhető, hogy Henrik lányát is az ő tiszteletére keresztelte Máriának, valamint – bár ez máig nem tisztázott – legendás hadihajója, a Mary Rose is Máriáról kapta a nevét.
Tudor Mária fiatalon Európa egyik legszebb hercegnője volt. 1507-ben Kasztíliai Károly, a későbbi német-római császár jegyezte el, de az európai hatalmi viszonyok átrendeződése végül meghiúsította a frigyet. Ehelyett az történt, hogy miután Thomas Wolsley bíboros tető alá hozott egy békét a nagy európai rivális Franciaországgal, a fiatal hercegnőt hozzáadták a nála több mint 30 évvel idősebb francia uralkodóhoz, XII. Lajoshoz. A királynak két korábbi házasságából sem született gyermeke, ezért Lajos mindent megtett, hogy fiúörökössel biztosítsa a Valois-ház hatalmát.
Lajos azonban a házasságkötés után három hónappal elhunyt. Mária ekkor már gyengéd érzelmeket táplált Charles Brandon iránt; a suffolki herceg és Mária kapcsolata Henrik előtt sem maradhatott titokban, de azt az angol király kikötötte, hogy testvére csak olyan házasságot köthet, amely az ő érdekét is szolgálja. Henrik biztosra akart menni, és megígértette a herceggel, hogy az nem fogja a beleegyezése nélkül elvenni húgát.
A szerelmesek azonban tettek Henrik akadékoskodására, és 1515. március 3-án Franciaországban örök hűséget esküdtek egymásnak. „Technikai” értelemben ez azonban árulásnak számított, a király Titkos Tanácsa ezért azt sürgette, hogy vessék börtönbe Brandont. Wolsey bíboros ekkor interveniált, de a pár így sem tudta megúszni, hogy 24 ezer fontra megbüntessék őket. Hivatalosan 1515 májusában házasodtak össze.
Még második házassága után is francia hercegnőként utaltak Tudor Máriára, akit életében soha nem hívtak suffolki hercegnőnek. Viszonya Henrikkel a húszas évek végén teljesen megromlott, mivel Mária ellenezte Henrik lépését, mikor a király felbontotta az Aragóniai Katalinnal kötött házasságát. Ebben az is szerepet játszott, hogy Tudor Mária évek óta ismerte Katalint, míg Boleyn Annával a kezdetektől fogva nem szimpatizált.
Tudor Mária kevéssé ismert életét film (egy 1922-es némafilm, a When Knighthood Was in Flower) és több könyv is bemutatta, de alakja feltűnik a nagy sikerű sorozatban, a Tudorokban is
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.