Szellemi örökség lehet a csíksomlyói búcsú
2012. március 28. 09:37 MTI
Kelemen Hunor romániai kulturális és örökségvédelmi miniszter az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára terjesztette fel a csíksomlyói búcsút.
Korábban
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye szerint Kelemen Hunor romániai kulturális és örökségvédelmi miniszter hétfőn írta alá azt a dokumentumot, amely révén az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára terjeszti fel a csíksomlyói búcsút. A jelöléshez szükséges iratcsomót a tárca kedden el is küldte Párizsba, az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének székhelyére.
"Az UNESCO világörökségéhez tartozva a csíksomlyói búcsú fokozottabb védelmet is kapna, a cím ugyanakkor méltó elismerést is jelentene a székelység több mint 500 éves hagyományának. Ezzel olyan közös székelyföldi, erdélyi, magyar értékünk kerülne fel a nyilvántartott nemzetközi értékek közé, amely méltó módon képviselne bennünket ezen a listán" - jelentette ki Kelemen Hunor.
A román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium fennhatósága alatt működő Országos Szellemi Örökség Bizottság 2011. szeptember 13-án szavazta meg a csíksomlyói búcsú felterjesztését. A javaslat alapját a Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens által összeállított dokumentáció képezte, amelyet a kutató az RMDSZ Főtitkárságának támogatásával készített el.
Csíksomlyó több évszázadon át lokális jelentőségű búcsújáróhely volt, vonzáskörzete kezdetben csak a Székelyföld katolikus részére és a moldvai csángóságra terjedt ki, de a 20. században ez a kör kiszélesedett, 1989 után magyar nemzeti kegyhellyé, sőt az európai katolicizmus egyik jelentős kegyhelyévé vált.
Az UNESCO-hoz elküldött felterjesztési dosszié egy rövid dokumentumfilmet is tartalmaz, melyben Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is beszél a búcsúról. "Nagy jelentősége van a csíksomlyói zarándoklatnak, mert ilyenkor a világ minden részéből érkező magyarok - felekezettől függetlenül - megerősödnek keresztény hitükben és magyarságukban is. A kettő annyira összefonódik, hogy ha hivatalosan nem is, de a magyarság nemzeti Szűzanya-kegyhelye az Csíksomlyó" - vélekedett a filmben megszólaló érsek.
Tánczos Vilmos szerint a magyaroknak a Mária-kultusz azért fontos, mert a néphagyomány szerint a magyarság Mária népe. "A népi tudatban nagyon mélyen gyökerezik: Mária megvédi az ő népét, aki a magyarságot bántja, az Máriát bántja. Ezért van az, hogy a 20. század történelmi viharai által megtépázott erdélyi magyarság a csíksomlyói Szűzanyához mint égi patrónushoz menekül, és tőle kér segítséget" - magyarázta a csíksomlyói Mária-kultuszt Tánczos Vilmos.
A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el, erre azért volt szükség, mert a szervezet világörökségi egyezménye alapvetően az épített örökségre összpontosít. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat - szóbeli hagyományokat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát tartalmazza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.