100 éve született Hitler szerelme
2012. február 6. 14:49 MTI
Száz éve, 1912. február 6-án született Eva Braun, aki több mint tíz éven keresztül volt Hitler társa, rövid ideig felesége, s akinek szerepéről egészen a világháború végéig alig néhányan tudtak.
Korábban
Münchenben született, apja tanár volt. Nem volt különösebben jó tanuló, az atlétikát azonban nagyon szerette, ami meg is látszott az alakján. Tizenhét éves korában kezdett dolgozni eladóként a fotográfus Heinrich Hoffmann boltjában, aki a náci párt hivatalos fényképésze volt. Hamar megtanulta a kamera használatát és a filmelőhívás fortélyait. A nála huszonhárom évvel idősebb Hitlerrel Hoffmann stúdiójában találkozott először 1929 októberében. Eva 1932 után testvérével Gretl-lel közösen bérelt lakást, s Gretl gyakran elkísérte testvérét és a vezért Hitler berchtensgadeni "házába", a Berghofba, amely az Obersalzberg szikláján állt.
Hitler korábban Geli Rauballal, fél-unokahúgával élt együtt, aki 1931-ben öngyilkosságot követett el. A vezér szinte beleőrült a lány elvesztésébe, Eva Braunnal való kapcsolata csak ezután vált intenzívebbé. Eva kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, valószínűleg azért, hogy Hitler figyelmét jobban magára irányítsa. Braun 1933-tól már fényképészként dolgozott Hoffmann mellett, így lehetősége volt, hogy csatlakozzon Hitler kíséretéhez, mint a nemzetiszocialista párt fotósa. 1935-ben Hitler lakást bérelt Evának és testvérének Münchenben, majd egy villába költöztek Bogenhausenben. 1936-ban Eva már Hitler "háztartásához" tartozott, ám ideje nagy részét továbbra is Münchenben töltötte és volt egy apartmanja Berlinben is.
Hitler szeretett különböző szerepekben tetszelegni, egyik kedvence a szűzies hős volt. A náci ideológia szerint a férfiak politikai hősök, harcosok, a nők pedig a tűzhely őrei. A Führer hitte, hogy vonzó a nők körében, s nőtlenségét igyekezett arra használni, hogy növelje politikai népszerűségét. Hitler és Braun soha nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Evának külön szobája volt a Berghofban, a berlini rezidencián és a berlini bunkerben is. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja. Főként a fotózás, a filmek, az öltözködés érdekelték. Rengeteg filmet, képet készített a "belső körről" és ezek közül amit tudott igyekezett jó pénzért Hoffmann-nak eladni. Egy idő után Braun Hitler magántitkárává lépett elő, de soha nem vehetett részt a politikai megbeszéléseken.
Amikor Eva Braun 1944. július 20-án értesült a Hitler elleni sikertelen merényletről ezt írta a Führernek: "Találkozásunk első pillanatától kezdve megfogadtam, hogy bárhová követlek, akár a halálba is." 1945 áprilisában Braun Berlinbe utazott, hogy Hitlerrel legyen a Führer-bunkerben, és nem volt hajlandó eltávozni onnan akkor sem, amikor a Vörös Hadsereg már Berlin kapujában állt. Április 28-ról 29-re virradó éjjel a Führer és Eva Braun egy egyszerű polgári ceremónia keretében összeházasodtak. Az eseménynek Joseph Goebbels és Martin Bormann voltak a tanúi. Braun Eva Hitlerre változtatta a nevét.
1945. április 30-án délután elköszöntek az alkalmazottaktól. Három óra harminc perckor egy hangos dörrenés hallatszott, a szobába Hitler inasa, Heinz Linge és az SS-segédtiszt, Otto Günsche lépett be, s megtalálták Hitler és Eva Braun holttestét. Eva ciánkapszulát vett be, Hitler a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával. A holtesteket a bunker vészkijáratán keresztül a birodalmi kancellária kertjébe vitték, ahol elégették azokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap