Új hangfelvétel a Kennedy-merényletről
2011. november 16. 13:09
Az Air Force One fedélzetén és a Fehér Házban lezajlott beszélgetések is hallhatók azokon a most nyilvánosságra hozott tekercseken, amelyek a Kennedy-merénylet részleteibe engednek betekintést. A történelmi emléket elárverezik.
Korábban
A soha nem hallott felvételeket az 1963. november 22-én merénylet áldozatául esett elnök katonai tanácsadója, Chester Clifton tartotta magánál. Clifton rajta volt azon a gépkocsikíséreten, amely az elnöki autót követte, valamint az Air Force One különgépen is. A felvétel végül a philadelphiai Raab Collectionbe került.
A gyűjtemény igazgatóhelyettese, Nathan Raab elmondta: a most nyilvánosságra került felvétel a Nemzeti Levéltárban található anyag szerkesztetlen, nyers, harminc perccel hosszabb változata. „Ez a felvétel megváltoztatja azt az irányt, ahogyan eddig szemléltük az eseményeket. Évtizedekbe telt, mire a rövidebb verziót elemeztük, s legalább ennyi időt vesz igénybe az eredeti változat megvizsgálása is” – nyilatkozta Raab.
A felvétel térben és időben is „elhelyezi” a Kennedy-adminisztráció fontos tisztviselőit, merre voltak és mit mondtak a merénylet idején – például Curtis LeMay, az Egyesített Vezérkari Főnökök Bizottságának tagját, az összeesküvés-elméletgyártók kedvelt célszemélyét, akinek keze egyesek szerint benne lehetett a gyilkosságban. Az anyagon „logisztikai” kérdések megvitatása is hallható: melyik kórházba vigyék boncolásra Kennedy holttestét, hova szállítsák Jackie Kennedyt és hány limuzin legyen jelen a repülőgép landolásakor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap