2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Véget ér az észak-amerikai polgárháború

2004. május 21. 03:10

Robert Edward Lee, a déli államok hadseregének főparancsnoka leteszi a fegyvert a délnyugat-virginiai Appomattoxnál, és kiszolgáltatja csapatait az északi sereg tábornokának, Ulysses S. Grant-nak. Négy év után befejeződik az észak-amerikai polgárháború, amelyben több mint félmillió ember vesztette életét. 1864 tavaszán Grant tábornok átvette a főparancsnokságot az uniós csapatok fölött és jelentős túlerővel behatolt délre. Jóllehet májusban csapatai 60 ezer embert vesztettek, a hadsereg folytatta az előrenyomulást Petersburg irányába, hogy annak bevétele után onnan biztosítsa Richmondhoz, a déliek fővárosához vezető utat. Lee tábornok csak 1862. április 6-án, amikor az uniós csapatok már elfoglalták a déliek központi területét, adta fel Petersburgot, illetve Richmondot, és indult nyugat felé. Egy héttel később Appomattoxnál a bíróság épülete előtt letette a fegyvert. Abraham Lincoln elnök már a háború alatt rendkívül enyhe feltételeket dolgozott ki az elszakadt államok újrafelvételére. A déli államok minden lakója – ha kész esküt tenni az északiakkal szembeni lojalitására – amnesztiát kap. Az egyes államok kormányai hivatalban maradhatnak, ha legalább az 1860-as választók egy tizede hűségesküt tesz, valamint elismerik a rabszolgák felszabadítását. Lincoln elnököt két héttel a déli államok kapitulációja előtt agyonlövi egy fajgyűlölő fanatikus. Utóda, Andrew Johnson elnök azonnal bejelenti, hogy Lincoln nyilatkozatait saját, háború utáni programjának tekinti. Ezzel azonban a kongresszus elkeseredett ellenállásába ütközik, amely kezdettől fogva szemben áll Lincoln enyhe békefeltételeivel. A kongresszus az egész déli társadalomszerkezet radikális átalakítását követeli. Johnson azonban a kongresszus ellenállása ellenére is megkezdi programja végrehajtását, ami kemény politikai összetűzésekhez vezet. A polgárháború utáni újjáépítés, az ún. rekonstrukció idején (1877-ig) a Republikánus Párt radikális szárnya megpróbálja gátlástalanul kihasználni az északi államok győzelmét, 1867-ben a kongresszus több rekonstrukciós törvényt bocsát ki, hogy a déli államok lakóinak politikai cselekvésszabadságát korlátozza.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár