Más kihalt rokonokkal is keveredett a modern ember
2011. szeptember 8. 14:41
Nemcsak a Neander-völgyiekkel keveredhetett a modern ember, hanem Afrikában más, ősibb emberi csoportokkal is – állítják tanulmányukban az Arizonai Egyetem kutatócsoportjának tagjai.
Korábban
Az elmúlt évben egy svéd biológus, Svante Pääbo a Science hasábjain megjelent tanulmányában bizonyította a modern ember és a Neander-völgyi keveredésének tényét. Pääbo genetikai elemzések alapján megállapította, hogy az Afrikán kívüli népesség esetében megfigyelhetőek a Neander-völgyi DNS nyomai. A Michael F. Hammer által vezetett kutatócsoport vizsgálatai szerint azonban az afrikai ember is kereszteződhetett mára már kihalt emberfajokkal.
Hammer szerint nem lehetett genetikai vizsgálatokkal igazolni az afrikai keveredést, mert a trópusi éghajlaton nehezebben marad meg felhasználható mértékben a DNS, ezért a modern ember génjei alapján egy speciálisan erre a célra írt számítógépes programmal szimulálták a humán evolúciót. A kutatás eredményei szerint a modern afrikai ember a Homo habilis-szel és a Homo erectus-szal is keveredhetett. „Úgy gondoljuk, hogy talán több ezer esetben volt kereszteződés” – mondta el Hammer. „Ez viszonylag széleskörűen és rendszeresen történhetett” – tette hozzá az amerikai kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap