A Homo erectus lehetett a történelem első szakácsa
2011. augusztus 23. 08:39 MTI
A Homo erectus lehetett az emberiség történetének első szakácsa - amerikai tudósok szerint.
Korábban
Az 1,9 millió évvel ezelőtt kialakult faj készített először ételt tűz és eszközök segítségével. A szakértők tanulmányukat a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban tették közzé.
Chris Organ, az amerikai Harvard Egyetem munkatársa és csapata felfigyelt arra, hogy a Homo erectusnak más főemlősökhöz képest lényegesen kisebbek a zápfogai, ami arra utal, hogy megváltoztak táplálkozási szokásai: a nyers étkek helyett a kevésbé rágós, főtt-sült ételek kerültek előtérbe. A béltraktus egyszerűsödése - a bélszakaszfajták csökkent száma - is arra utal, hogy a Homo erectus már készítette ételét.
Ha az ember "közönséges" főemlős lenne, napja csaknem felét (48 százalékát) táplálkozással töltené, azonban csupán ideje öt százalékát tölti ezzel. Annak kiderítésére, hogy mikor alakult ki a rövid étkezések rendszere az emberiség történetében, a szakértők nem emberi főemlősök, továbbá tizennégy kihalt emberféle és a modern ember fogakra, testsúlyra és örökítőanyagra vonatkozó adatait elemezték és hasonlították össze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap