Lemészárolhatták a Norwichnál talált középkori zsidókat
2011. június 24. 15:26 BBC News
Etnikai tisztogatás áldozatai lehettek azok a zsidók, akiknek földi maradványai hét évvel ezelőtt a nagy-britanniai Norwich városában, egy középkori aknából kerültek elő.
Korábban
A legvalószínűbb magyarázat szerint a csontok legyilkolt, esetleg tömeges öngyilkosságba hajszolt középkori zsidóké lehet – jutottak a következtetésre a szakemberek, akik a csontokon DNS-vizsgálatokat, radiokarbonos elemzést, valamint kémiai analízist végeztek el. A vizsgálatok által megállapított idő (12-13. század) egybeesik a zsidók európai üldöztetésének korszakával.
A földi maradványokat még 2004-ben egy bevásárlóközpont építésekor, az azt megelőző régészeti feltárás során fedezték fel Norwich központjában. A leleteket azonnal elrakták, s csak nemrégen vetették alaposabb vizsgálatok alá. Hét személy csontjának analízise után kiderült, hogy a DNS-szekvenciák szerint közülük öten egy családot alkottak. A tizenhét csontváz közül tizenegy 2 és 15 év közötti gyermeké, míg a fennmaradó hat felnőtté – nőké és férfiaké – volt.
„Nagyon szokatlan helyzettel kerültünk szembe, mivel unikális információhalmazhoz sikerült hozzájutnunk” – mondta el Ian Barnes DNS-szakértő. „Nem gondolom, hogy valaha csináltak volna már ilyet – ennyire specifikusan meghatározni egy etnikai csoportot” – tette hozzá.
A kutatást Sue Black antropológus (University of Dundee's Centre for Anthropology and Human Identification) vezette. „Valószínűleg etnikai tisztogatás folyt, ami nekem a kilencvenes évek balkáni háborúit idézi fel” – mondta el a korábban legyilkolt koszovói albánok csontjait vizsgáló orvosszakértő.
A leletekről készült felvételeken jól látszik, hogy a holttesteket fejjel lefele helyezték az aknába. Korábban azt gondolták, hogy valamilyen betegség: lepra, esetleg TBC okozta a halálukat, de erre semmilyen jel nem utalt. Az ásatást végző archeológus, Giles Emery eleinte úgy vélekedett, hogy pestis végzett az aknában talált személyekkel, a radiokarbonos vizsgálat azonban kizárta ennek lehetőségét, lévén, hogy a halálos kór csak később ütötte fel a fejét Európában – ráadásul azokban az esetekben tömegsírokba temették az áldozatokat.
A zsidó bevándorlók előtt az 1066-os normann invázió nyitotta meg az utat, a közösség Londonban, Lincolnban és Yorkban telepedett le nagyobb számban. A 11. században a helyiek haragja a zsidóság ellen fordult, miután feltűnt, hogy a közösség mekkora vagyont halmozott fel a kiterjedt pénzügyi tevékenység következtében. 1190-ben a yorki zsidóság tömegmészárlás áldozata lett, Norwichban pedig sorra legyilkolták azokat, akik nem tudtak otthonaikból elmenekülni. 1272-ben I. Edward extra adót vetett ki rájuk, majd két évtizeddel később elüldözte a zsidókat, akik csak 1656-ben, a monarchiát megdöntő Oliver Cromwell uralma idején térhettek vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap