Feltérképezték a kazahok génállományát
2011. május 3. 10:09
Az eddigi legtisztább képet sikerült megalkotni a kazahok történetéről a Pennsylvania Egyetem kutatóinak, akik egészen a mongol hódítás idejéig vizsgálták a népcsoport férfitagjainak családi kapcsolatait.
Korábban
A Theodore Schurr vezette kutatócsapat által végzett vizsgálatok eredményei a PLoS One internetes oldalon láthatók. A kutatás annak a projektnek a része, amelyet Schurr és csapata immáron egy évtizede folytat az Altáj-régióban.
„Ez egy nagyon fontos terület, mivel több ezer évig egyfajta útkereszteződés volt az emberek számára” – nyilatkozta Schurr. „Az itt élt emberek nemcsak hogy innen mentek tovább és népesítették be Szibériát – ráadásul valószínűleg többször is –, de ez lehetett a bennszülött amerikaiak őshazája is” – tette hozzá.
A jövőben a kutatócsapat a Bering-szoros-Észak-Amerika útvonalat megtett emberek leszármazásának folyamatát szeretnék górcső alá venni. Míg ez a tanulmány az Altáj-régióban élt kazahok Y-kromoszómáit vizsgálta, a szakemberek korábbi kutatásaik során a népcsoport mitokondriális DNS-eit analizálták.
Az altáji kazahok férfi dimenziójának megvizsgálása (az Y-kromoszómát csak férfi örökítheti fiának) különös fontossággal bírt. „A Mongóliából érkező emberáradat nagy részét férfi alkotta. Nyomokat Közép-Ázsiában hagytak – köztük a kazah népesség körében –, most pedig sokkal tisztábban láthatjuk az apai, mint az anyai leszármazást” – mondta el Schurr.
A modern populáció Y-kromoszóma markerei meghatározhatják a ma élő férfiak apai kapcsolatait. A genetikai információk mellett a régészeti, nyelvi és környezeti adatok együttes felhasználásával a szakemberek térben és időben is el tudják helyezni a kazah népességet – így többek között vizsgálat tárgya alá vonható a mongol invázió körülményei is.
„Van néhány olyan családfa, amely a mongol hódításig, köztük Dzsingisz kán és férfi rokonáig vezethető vissza. Ahol látjuk ezt a láncolatot, ott megtaláljuk a mongolok befolyását és nyugati terjeszkedését. Úgy gondoljuk, hogy a legújabb mutációk legnyugatabbra, míg a régiek a mongol őshazában lehetnek” – magyarázta Schurr, majd hozzátette: ezzel azt is meg lehet állapítani, hogy a bennszülött altáji populációk milyen más népcsoportokkal kerültek kapcsolatba, s mi jellemezte nomád életmódjukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap