Világháborús múlt miatt tiltakoznak az ukránok
2011. március 15. 13:08 MTI
A szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezete nyilatkozatban követeli az ungvári magyar főkonzulátustól a magyar állam történelmi felelősségének tisztázását a Kárpát-Ukrajna 1939-es „megszállásakor elkövetett bűntettek” és „az ukrán nép ellen 1939-1944-ben Kárpátalján végrehajtott népirtás” ügyében.
Korábban
Vasárnap éjjel közzétett nyilatkozatában a Szvoboda kárpátaljai szervezete az ungvári magyar külképviseletnek arra a jegyzékére válaszol, amelyet a helyi hatóságoknak küldött a vereckei magyar honfoglalási emlékmű 2011. február 19-i felgyújtása kapcsán, s amelyben egyebek mellett elismeri az ukrán rendvédelmi szerveknek az ügyben foganatosított hatékony intézkedéseit, közte a tettesek elfogását.
A közlemény a többi között leszögezi: „még messze nincs megoldva az a konfliktushelyzet, amelyet a főkonzulátus munkatársainak közvetlen közreműködésével idéztek elő rövidlátó ukrán és magyar politikusok”. A szélsőséges szervezet azt tanácsolja a magyar diplomáciai kirendeltségnek, hogy várja meg a bírósági ítéletet azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó ügyben ki az igazi bűnös, majd pontokba foglalva több kérdés tisztázására szólítja fel a külképviseletet.
A nyilatkozat szerzői ugyanis kétségbe vonják, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) van-e tulajdonjoga „a Vereckei-hágón az ukrán hősök csontjaira dobált kőhalomra”. A Szvoboda szerint jelenleg nincs a magyar szervezet birtokában az „úgynevezett emlékmű” tulajdonjogát igazoló okmány, így a létesítmény nem minősül műemléknek.
A nyilatkozat szerint tisztázásra szorul az is, hogy hová szórták el a pénzt – hivatalnokokat fizettek le belőle vagy zsebre vágták – a KMKSZ vezetői, akik máig nem tudták megoldani a rájuk bízott feladatot az emlékmű (tavaly novemberben kezdeményezett) hivatalos bejegyeztetésével kapcsolatban. Végezetül a szélsőjobboldali szervezet arra emlékezteti az ungvári magyar főkonzulátust, hogy még sok munka vár rá, amíg „tisztázza a történelmi igazságot a magyar állam Kárpát-Ukrajna 1939-es megszállása idején elkövetett bűntettei, valamint az ukrán nép ellen 1939–1944-ben Kárpátalján végrehajtott népirtás kapcsán, amikor a lakosság közel egyharmadát elpusztították”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.