Elveszettnek hitt zongoramű a holokauszt árnyékából
2011. március 4. 13:08
Paul Kletzki világhírű lengyel karmester egyik elfeledett zongoraművét találták meg, majd élesztették újjá a Texasi Egyetem kutatói.
Korábban
A zsidó származású zeneszerző a holokauszt után – amelyben testvére és szülei hunytak el – már egyáltalán nem írt semmilyen művet. A nemzetközi tekintélyét karmesterként megalapozó, saját zeneműveiről azonban mostanáig csak kevéssé ismert művész a harmincas években hagyta el Németországot.
„Nagyon komolyan érzelmi töltetű, rendkívül fontos zenéről van szó” – nyilatkozta Joseph Banowetz, a Texasi Egyetem zongoratanára, aki a darabot az Orosz Filharmonikusokkal együtt adta elő. Az 1930-ban született Piano Concerto in D Minor, Op. 22 műbe a Lost Composers és a Theorists Project leheltek új életet; a zongorakoncert a húszas-harmincas-negyvenes évek német kultúrpolitikáját világítja meg, azt a kort, amelyben a nácik nemkívánatosnak tartották és betiltották a zsidó műveket.
„Szerettem volna hangot adni az elhallgattatott alkotóknak” – nyilatkozta Timothy Jackson zeneelmélet professzor, a projekt szülőatyja. A kezdeményezés eddig tíz zeneszerzőre irányította rá a figyelmet; a kutatók tanulmányokat publikálnak, partitúrát javítanak, előadásokat tartanak és felvételeket készítenek.
Kletzki saját szerzeményeit különböző zenekarokkal adta elő, egészen addig, mígnem 1933-ben kénytelen volt elhagyni Németországot. Egy kis időre megfordult Olaszországban és a Szovjetunióban, végül feleségével 1939-ben Svájcban telepedett le. A művész a világ számos pontján lépett fel vendégkarmesterként, de övé volt a karmesteri pálca a Dallasi Szimfonikus Zenekarnál is, míg az Orchestre de la Suisse Romande-nél zeneigazgatóként dolgozott.
„Az emberek nem emlékeztek arra, hogy Kletzki zeneszerző lett volna, mivel a művész karmesterként nem népszerűsítette ezeket a darabokat. Talán azért, mert a háború előtti életével azonosította, s ez fájdalommal töltötte el” – magyarázta Jackson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.