A Moszadnak köze lehet Barschel halálához
2010. november 22. 07:42 MTI
Egy neves svájci toxikológus az izraeli titkosszolgálatot gyanúsítja azzal, hogy 1987 októberében meggyilkolta Uwe Barschel nyugatnémet politikust, akinek halála mindmáig megoldatlan rejtély az igazságszolgáltatás számára.
Korábban
A Welt am Sonntag című hetilapnak írt tanulmányában Hans Brandenberger professzor azt állítja, hogy a holttesten végzett toxikológiai vizsgálatok elemzése megdöbbentően egybevág egy korábbi Moszad-ügynök állításaival. A szolgálatból kivált Victor Ostrovsky 1994-ben publikált könyvében azt írta, hogy a genfi Beau-Rivage szállodában tartózkodó Barschelt előbb rektálisan elkábították, majd halálos adag altatót adtak be neki. A politikusra utcai öltözékben találtak rá hotelszobájának vízzel telt fürdőkádjában.
A német hatóságok sokáig nyomoztak a rejtélyes haláleset ügyében. A vizsgálatot végül 1998-ban egyértelmű eredmény nélkül zárták le, noha a nyomozást irányító lübecki ügyészség vezetője, Heinrich Wille véleménye szerint idővel egyre több jel utalt arra, hogy gyilkosság történt a genfi szállodában. Ezt támasztja alá Brandenberger friss tanulmánya, amely kizárja, hogy Barschel öngyilkosságot követett volna el, illetve hogy valakik - akaratának eleget téve - átsegítették volna a túlvilágra. "A kémiai leletek gyilkosságra utalnak... A lefolyás komplex volta alapján abból kell kiindulni, hogy profi csapat volt az elkövető, nem pedig magányos tettes" - írta a svájci toxikológus.
Wille a tanulmány ismeretében megerősítve látja korábban hangoztatott gyanúját, miszerint Barschelt hivatásos gyilkosok tették el láb alól. Egyúttal szükségesnek tartja a Brandenberger által közzétett új ismeretek alapos megvizsgálását. A lübecki ügyész, aki hamarosan könyvet publikál a Barschel-ügyről, a Welt am Sonntagnak nyilatkozva felidézte: annak idején, "a nyomozás során az volt a benyomásom, hogy jelentős erők működnek a háttérben, amelyek minden áron meg akarják akadályozni az ügy felderítését".
A kereszténydemokrata Barschel néhány nappal a halála előtt mondott le Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöki posztjáról, miután kiderült: tudomása volt a szociáldemokrata vetélytársa, Björn Engholm ellen CDU-s beosztottjai által indított rágalomhadjáratról, amit előzőleg eskü alatt tagadott. Halálát akkoriban többnyire öngyilkosságnak vélték, éppen a politikai életben történt lejáratódása miatt. Brandenberger azonban már 1987 őszén azt a nézetet hangoztatta, hogy Barschel nem saját kezűleg vette be a halált okozó cyclobarbital nevű szert.
A most ismét előtérbe került gyilkossági teóriát támasztaná alá több tanú korábbi vallomása. Meghallgatásuk során ők azt állították, hogy Barschelnek tudomása volt Dél-Afrikába és a Közel-Keletre irányuló illegális fegyverszállítmányokról, ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy ismereteit nyilvánosságra hozza. Ostrovsky a könyvében (Geheimakte Mossad) azt állítja, hogy konkrétan Izrael és Irán közötti fegyverüzletről volt szó, amelyet a felek Schleswig-Holstein közbeiktatásával bonyolítottak volna le.
Ez a szál, amennyiben megfelel a valóságnak, fölöttébb kínos lehetett Tel-Aviv számára - mutatnak rá berlini megfigyelők. Az 1979. évi iszlám forradalom, a síita teokrácia hatalomra jutása óta ugyanis Irán esküdt ellenségének tekintette a zsidó államot, amelynek titulusa a teheráni propagandában a "kis sátán" lett (a "nagy sátán" jelző az Egyesült Államokat illette). Egy Iránnal kötött titkos fegyverüzlet kiszivárogtatása feltétlenül belpolitikai válsághoz vezetett volna Izraelben, amelynek megelőzése kriminalisztikai szempontból egyértelmű motívumot jelentene.
A lübecki ügyészség annak idején megvizsgálta a Moszad részvételére utaló nyomokat is. A nyomozók azonban arra a következtetésre jutottak, hogy ellentmondás feszül a toxikológiai vizsgálatok eredménye és az Ostrovsky könyvében leírtak között. Brandenberger tanulmányának fényében azonban ez a feltevés is új megvilágításba kerül - írta a Welt am Sonntag.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap