New York: a bűzös város
2010. október 26. 11:48
New York szembenéz "szemét" múltjával: miközben a tervek szerint hamarosan felállhat a metropolisz első közegészségügyi múzeuma, rendezik az egészségügyi iratokat és oral history kutatásokat is indítottak, a városban az évszázadok alatt felgyülemlett hatalmas mennyiségű hulladék történetére is fény derülhet.
Korábban
New York a legpiszkosabb amerikai városnak számított már 150 éve is – állítja a projekten dolgozó Robin Nagle antropológus. Az anekdota szerint a hajóskapitányok már több mint tíz kilométerrel a város partjaitól is érezték az orrfacsaró, penetráns szagot. Ezt tetőzte be az emberek között terjedő tífusz, kolera és sárgaláz – mind-mind olyan betegség, amely a mocskos, piszkos utcákon szinte megállíthatatlanul szedte áldozatait. Az 1830-as években például egy kolerajárvány 3515 emberéletet követelt, ez a populáció 12 százalékának felel meg. A halálozási ráta még az 1860-as években is a középkori Londonéval mutatott rokonságot.
A probléma égető volt, a város tisztítására elkülönített pénz azonban a korrupt politikusok zsebébe vándorolt – állítja Nagle. Később a „reformerek” átvették a kormányrudat, majd felkérték George Waring higiéniai mérnököt, hogy a szakember New Yorkban is meghonosítsa a Memphis-szennyvízrendszert. A város egy csapásra megtisztult, s nemcsak a gazdagabb kerületek – a rendszer például a hírhedt Five Points-ban (ma a kínai negyed és a pénzügyi központ közötti terület) indult el. A projektben résztvevők a városlakók szemében hősökké váltak, ellentétben a ma a város tisztaságán őrködő szakemberekkel és az egyszerű munkásokkal; ez azért lehet így, mivel az emberek csak akkor gondolnak a szemétre, ha annak látható nyomai is vannak – magyarázza Nagle.
A szakember emlékeztetett: a pazarlás nem újkeletű probléma, de a szemét mennyisége a közkeletű vélekedéssel szemben ma már nem annyira magas – ennek fejenkénti megosztása 1940-ben tetőzött, amikor a Columbia egyetem tanulmányának eredménye szerint a New York-iak évente egy tonna szemetet dobtak ki. Ez a szám ma körülbelül ötszáz kilogrammra tehető – állítja Nagle.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap