Keresik a kastély elásott lovát
2010. október 20. 10:34
A gödöllői muzeológusok Grassalkovich I. Antal kedvenc paripájának szobrát keresik: a legenda szerint azt a kastély személyzete ásta el a kertben, hogy megmentse - írja a műemlékem.hu.
Korábban
A Gödöllői Királyi Kastély felújításának következő üteme már javában folyik. 2011 első félévében Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, így a gödöllői kastélyban több fontos megbeszélés és konferenciát rendeznek, amelynek helyszíne a most felújítás alatt álló Lovarda lesz.
Ezzel párhuzamosan megújul a legdélebbi, Rudolf-szárny – Lovarda – Istállók által határolt udvar-rész, az úgynevezett Schimmelhof is. Az udvar Grassalkovich I. Antal kedvenc lováról, Schimmelről kapta a nevét, ugyanis a 18. század második felétől (első említése 1763-ból való) az udvar közepén állt Schimmel életnagyságú márvány szobra.
Grassalkovich I. Antal nagybirtokosként és fontos udvari tisztségek viselőjeként gyakran utazott, hol Bécsbe vagy Budára, hol birtokaira, így nagy becsben tartotta az akkori közlekedés legfontosabb „eszközeit”, a lovakat. Számukra szép és kényelmes istállót építtetett először a kastélykápolnával szimmetrikus épületszárnyban (a mostani Gizella-szárny földszintjén), majd egy külön épületrészt a Lovarda mellett, távolabb a lakrészektől.
A kedvenc ló emlékét őrző, szépen kifaragott ágaskodó lószobor méltó dísze volt a legdélebbi szárny és az Istálló-Lovarda által közbezárt udvarnak. Állítólag amikor 1866-ban Erzsébet először Gödöllőn járt, érdeklődve nézte meg a híres ló szobrát. Aztán pár év múlva, amikor a királyné egyre több időt töltött a kastélyban, számára nemcsak fedett verandát, hanem fedett folyosót is tervezett Ferdinand Kirschner neves bécsi építész.
A folyosó, az ún. Wanderbahn a Lovarda és az Istállók felé elágazott, és szépen megkerülte Schimmel szobrát. Az 1896-ban megjelent Ripka Ferenc: Gödöllő, a királyi család otthona című könyvben lévő fényképen jó látszik a magas talapzaton álló szobor és mögötte a borostyánnal dúsan befuttatott fedett folyosó.
A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.