Zokni-szandál: már a rómaiak is
2010. augusztus 30. 11:01 The Independent
Utak, vízvezetékrendszerek, véres sportok és a zoki-szandál - mind-mind a Római Birodalom öröksége. Legújabb kori kutatások bebizonyították, hogy a római hadsereg volt az első, amely Britannia meghódításakor a hideggel dacoló katonák lábára zoknival adta a ma sokadvirágzását élő divatos lábbelit, s ezzel egy több ezer éves trendet indított útjára.
Korábban
Az A1-es út Dishforth-Leeming közötti szakaszán, illetve North Yorkshire-nál végzett ásatások során olyan rozsdás szögek kerültek egy cipőről a felszínre, amelyen szövetrostok nyomai voltak láthatók, ezzel pedig bizonyítást nyert az a – korábban írásos források által tanúsított – tény, hogy a rómaiak zokniszerű ruhadarabokat viseltek. A felfedezés egy ősi ipari létesítmény területén történt, amelyhez egy vízimalom tartozott, a közelében pedig a római határ melletti elfeledett erődítmény, Healam Bridge állt.
A helyi kulturális örökségvédelmet irányító csapat vezetője, Blaise Vyner elmondta, hogy az erőd felfedezése még több információval szolgálhat a rómaiak mindennapjairól. „Nagyon sokat tudunk már a római erődítményekről, de egy ipari terület – ahol egy malom is található – feltárása nagyon érdekes lehet. Azt reméljük, hogy ezáltal még jobban megismerjük a katonaság élelmezését-önellátását.”
A rómaiak először i.e. 55-ben próbálták uralmuk alá hajtani a szigetet, de az a rákövetkező évben történt hódítási kísérlettel együtt kudarcot vallott. Julius Caesarral szemben i.sz. 43-ban Claudius már sikerrel járt, aki 40 ezer katonát vezényelt a csatornán át, hogy pacifikálja a brit törzseket, majd először a Római Birodalom történetében sikerült központi irányítás alá vennie a szigetet. A korábbi kutatások arra is rámutattak: lehetséges, hogy rómaiak már akár száz évvel korábban is éltek a szigetországban, és a helyiekkel aktív kereskedelmet folytattak.
A későbbi évszázadok során a Mediterráneum melegéhez szokott katonáknak meggyűjt a bajuk a „ködös Albion” hűvös időjárásával, ezért az itt szolgáló katonák szinte könyörögtek családtagjainak, hogy küldjenek számukra köpenyt és meleg mellényt – állítják a Hadrianus fala közelében megtalált feljegyzések; egyikük például „zoknit, két pár szandált és alsónadrágot” két szeretteitől („Paria udonum ab Sattua solearum duo et subligariorum duo” – olvasható latinul).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.