Minden idők legnagyobb értékű festményárverése
2010. június 8. 10:32 MTI
Claude Monet, Pablo Picasso, Henri Matisse, Gustav Klimt és Vincent van Gogh képei is kalapács alá kerülnek a Christie's június végi londoni árverésén, mely a brit fővárosban valaha tartott legnagyobb összértékű festészeti aukció lehet.
Korábban
Az Impresszionisták és modern művészet című árverésen 63 festmény kerül kalapács alá; a június 23-án tartandó aukció összbevétele előzetes becslések szerint elérheti a 231 millió fontot (80 milliárd forintot). Ez jóval meghaladná az eddigi 147 millió fontos rekordot, melyet a rivális Sotheby's aukciós ház állított be idén februárban. Az eladásra szánt tételek között találni Claude Monet vízililiom-sorozatának egyik 1906-os darabját, valamint Picasso rövid kék-periódusának gyümölcsét, az Angel Fernandez de Soto (Az abszintivó) című alkotást. Mindkét festmény becsült ára 30-40 millió font (10,4 - 13,9 milliárd forint).
A műkincspiacot elsősorban a Picasso-festmény eladása tartja izgalomban, miután az andalúz festő 1932-ben készült Akt, zöld levelek és szoborportré című alkotása a múlt hónapban 106,5 millió dolláros (25,6 milliárd forintos) rekordáron kelt el New Yorkban.
A Sotheby's is hasonlóan nagyszabású árverésre készül a brit fővárosban június 22-én, melynek összbevétele az előzetes becslések szerint 101-148 millió font lesz. Az árverés központi tétele Édouard Manet egyik önarcképe; a francia festő mindössze két önarcképet festett, ezek közül is csak a most kalapács alá kerülő van magánkézben.
A két vezető aukciósház sorra döntötte meg az árverési rekordokat az elmúlt hónapokban; elemzők szerint a piac fellendüléséhez elegendő volt, hogy rendkívül vagyonos magánszemélyek és intézmények egy maroknyi csoportja a globális gazdasági válság ellenére továbbra is lát fantáziát a műkincsekben. A hagyományosnak számító európai és észak-amerikai vevők mellett Kínából, a Közel-Keletről és Oroszországból is egyre inkább érdeklődés mutatkozik a legértékesebb alkotások iránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap