A Rio de Plata roncsai vonzzák a kincsvadászokat
2010. május 17. 08:27 MTI
Mintegy ezer európai hajóroncs nyugszik az Uruguay-t Argentínától elválasztó Rio de Plata öblének vizében: valóságos csábítás ez a kincsvadászoknak.
Korábban
Minden húsz éve kezdődött, amikor Ruben Collado több mint egymillió akkori pesót talált a Nuestra Senora de Candelaria (Fény Miasszonya) nevű portugál hajó roncsai között a Montevideói-öbölben. Az argentin férfi most az 1763-ban a Colonia spanyol erőddel szemben elsüllyedt Lord Clive nevű angol-portugál hajó roncsai között kíván kutakodni. A Tengerészeti Hivatal eredetileg beleegyezését adta, ám 2007-ben Tabaré Vásquez, az ország első baloldali elnöke rendeletben tiltotta meg az elsüllyedt hajók kiemelését.
Collado más kincskeresőkkel együtt pert akar indítani az állam ellen, miután kemény összegetek fektettek a hajóroncsok helyének azonosításába. Egy hajó esetében a kutatási költségek egymillió dollárra is rúghatnak, amit nagyrészt külföldi befektetők finanszíroznak. A rendelet előtt a műveletet finanszírozó befektetőké volt a meglelt tárgyak ötven százaléka, másik felét az uruguayi állam kapta.
Mindez azért is érdekes, mert Uruguay nem írta alá az UNESCO egyezményét a víz alatti kulturális örökség védelméről.
A gyarmatosítás korában Montevideo kulcsfontosságú kikötő volt a Peruból Európába tartó hajók számára. Sok hajó elsüllyedt a viharok és a kezdetlegesen feltérképezett homokzátonyok miatt. A legutóbbi tragédia a Graf Spee német nehézcirkálóé volt, amely brit hadihajókkal harcolva beszorult a La Plata-öbölbe, és parancsnoka 1939. december 17-én elsüllyesztette a hajót. 2006-ban az uruguayi Alfred Etchegaray és honfitársa, Hector Bado búvár bizonyítékot találtak: egy egyedülálló, horogkeresztes sast ábrázoló bronzöntvényt.
Németország azonnal követelte a lelet tulajdonjogát. A sast azóta is az uruguayi haditengerészet raktárában őrzik. Guido Westerwelle német külügyminiszter közölte: Berlin azt akarja, hogy a náci rendszer jelképei ne kerüljenek kereskedelmi forgalomba, és a sast múzeumban, történelmi összefüggéseiben állítsák ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap