Játszópark épül a bajvívótér helyén
2010. április 23. 09:50
Történelmi játszópark épül a visegrádi királyi palota és a Duna között - az MNM Mátyás Király Múzeuma olyan létesítményt tervezett már évekkel ezelőtt, ahol a történelmi hagyományok, a kreativitás és a képzőművészet egyaránt jelen van.
Korábban
„Már 2004-ben elkészíttettük a terveket, azonban eddig nem volt forrásunk a megvalósításra” - mondta el a műemlékem.hu-nak a Mátyás Király Múzeum igazgatója.
Szőke Mátyás hozzátette: 2008-ban uniós támogatást igényeltek, s a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében benyújtott pályázatuk sikeresnek bizonyult, hiszen az anyaintézmény Magyar Nemzeti Múzeum 174.978.000 forintot nyert el a park megvalósítására, amelyhez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a szakminisztérium biztosította a 19 és fél millió forintos önrészt. A támogatási szerződést március 24-én írták alá, a kivitelezés pedig már meg is kezdődött, hiszen a játszóparkot augusztus 31-ig át kell adni. „Ősszel tehát már a hozzánk látogató diákcsoportok élvezhetik a Történelmi játszóparkot” - tette hozzá Szőke Mátyás.
A játszópark a királyi palota és a Duna közötti részen épül. „Természetesen folytattunk feltárást a területen és kiderült, hogy itt volt a 15. században a bajvívótér” - mondta Buzás Gergely, a múzeum régésze. A palota mellett található egy kisebb tér is (amelynek lelátóját korábban helyreállították), azonban ott csupán a gyalogos összecsapásokra került sor. A lovas küzdelmek az épülő játszópark területén folytak, hiszen itt volt elegendő tér ahhoz, hogy a lovakat a sorozatos összecsapásokhoz meg lehessen fordítani.
Látványtervek az épülő játszóparkról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.