Megújult a székesfehérvári Árpád fürdő
2010. január 27. 14:41 MTI
Gyakorlatilag befejeződött a 105 éves székesfehérvári Árpád fürdő felújítása; a patinás épület várhatóan a jövő hónaptól fogadja ismét a vendégeket - mondta el Ifjú Förhécz Imre, a tulajdonos Készpénz Cégcsoport tagvállalata, a Készpénz Invest ügyvezetője.
Korábban
Ifjú Förhécz Imre közölte: a mintegy két évtizedig lezárva, kihasználatlanul omladozó - egykor a város tisztasági fürdőjeként működő - épületegyüttes helyreállítására több mint 900 millió forintot költöttek. A munka során, a műemlékvédelmi előírásoknak eleget téve, eredeti szépségükben állították helyre, építették vissza, vagy korhű anyagokkal pótolták a burkolatokat, kőkádakat, csempéket, stukkódíszítéseket - fejtette ki.
A fürdő különlegessége az a felújított, eredeti szépségében helyreállított, faragott kabinsor, amelynek még eredeti kulcscímkéi is a helyükre kerültek annak ellenére, hogy a fülkéket elektronikus zárral lehet nyitni, zárni. A kupolás, kagylódíszes műemlék épület mellé egy ahhoz illeszkedő új szárnyat is emeltek, ahol a 21. századi fürdőkultúrához tartozó létesítményeket, - így például az élménymedencét, szaunát, infraszaunát, só szobát, masszázshelyiségeket alakították ki.
Az új épületszárny sincs azonban híján a különleges elemeknek: a falon megjelölték azt a nyomvonalat, amely a felújítást megelőző régészeti feltárás során előkerült egykori várfalat jelképezi - mondta az ügyvezető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.