Régészek Kleopátra sírjának küszöbe előtt
2010. január 5. 09:38 The Guardian
Antonius és Kleopátra a világtörténelem egyik leghíresebb szerelmespárja volt. Ragyogó és erőteljes életet éltek, de mégis kétségbeesve és megzavarodottan töltötték életük utolsó néhány óráját. Most, 2000 évvel később, a történészek talán megfejtették a pár legutolsó együtt töltött idejének rejtélyét.
Korábban
Egy hatalmas gránitajtó küszöbére bukkantak az évek óta Alexandria partja mentén kutató görög tengeri régészek. A csoport szerint VII. Kleopátra, egyiptomi királynő mauzóleumának egyik darabját találták meg, amit nem sokkal a halála előtt építtetett saját magának. A 15 tonnás antik küszöb egy 7 méter magas ajtóhoz tartozhatott.
„Amikor megpillantottam, egyből tudtam, hogy ez egy speciális ajtó speciális darabja” – mondta Harry Tzalas, vezető régész. „Olyan súlyos, nehéz darabról van szó, ami szárnyas ajtóval is rendelkezett, és csak erős hullámok tudtak mozgatni. Biztos voltam benne, hogy a mauzóleum egyik darabját találtuk meg. Olyan ez is, mint a macedón sírok. Ha egyszer bezárul, nem nyílik ki többé.”
Tzalas szerint a küszöb megtalálása új fényt vet a híres pár halálának utolsó óráira, amiről Plutarkhosz az i. sz. 1. században a következőképp írt: miután Antonius az a téves hírt kapta, hogy Kleopátra öngyilkos lett, ő is saját életének kioltásával próbálkozott. A nő azonban ekkor már a mauzóleumba rejtőzött a szobalányaival és várt, így a haldokló férfit láncok és kötelek segítségével emelték be az építmény egyik ablakán. „Amikor a mauzóleum ajtaja bezárul, már nem lehet kinyitni többé” – írta Plutarkhosz.
„A történészeket évek óta foglalkoztatta, hogy Plutarkhosz, az igen megbízható történetíró vajon mire gondolhatott. Szerintem most megkaptuk rá a választ” - véli Tzalas. „Egy haldokló férfit kötélen belógattatni nem volt egy kedves dolog, de Kleopátra nem tehetett mást. Csak nőkkel volt bent, akik nem tudták kinyitni az ajtót.”
A küszöb Kleopátra elsüllyedt palota-komplexumának egyik része, ahol a hercegnő állítólag meghalt. A tömb nyolc méter mélyen feküdt a tengerben.
A régészek emellett még egy 9 tonnás gránittömböt is találtak, ami minden bizonnyal annak az oszlopcsarnoknak a része, ami Ízisz temploma mellett állt. „Szerintünk Kleopátra palotájához tartozhatott ez a darab is” – mondta Záhi Havvász, Egyiptom vezető régésze. „A felfedezés Alexandria történetének meghatározó eseménye, ami közelebb hoz minket az ősi város megismeréséhez.”
Plutarkhosz szerint - aki általában szemtanúk történeteit írta meg - Antonius néhány pillanat alatt életét vesztette a mauzóleumban, közben a szerelmén, gyermekének anyján tartotta a szemét. Kleopátra, Egyiptom legendás uralkodónője állítólag csak néhány nappal később lett öngyilkos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.