Jóval régebben eszünk gabonát az eddig feltételezettnél
2009. december 21. 09:47 Science Daily, MTI
Már 100 ezer évvel ezelőtt is fogyasztottak őseink különböző gabonaféléket - állítja egy kanadai szakember, akinek tanulmánya a Science című tudományos folyóiratban jelent meg.
Korábban
"A történelem előtti kor vadászó és gyűjtögető népei már jóval korábban rászokat a vadon termő gabonafélék fogyasztására, mint, ahogy azt korábban gondoltuk" - közölte Julio Mercader, a Mozambican grass seed consumption during the Middle Stone Age című tanulmány szerzője. Az eddigi tudományos bizonyítékok ezzel ellentétben arra utaltak, hogy csupán 12 ezer évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak utolsó szakaszaiban terjedt el a gyakorlat.
Mercader tanulmánya szerint a mozambique-i Niassa folyó közelében felfedezett mészkőbarlang a legősibb bizonyítéka az ősemberek széleskörű gabona- és gyökérfogyasztásának. A Calgary Egyetem régésze több tucat olyan kőszerszámra, állati csontra és növénymaradványra bukkant, amelyek több mint 100 ezer évesek voltak.
A kiásott növényprések és kaparószerszámok pedig mind arról árulkodnak, hogy a vadcirokot odahordták a barlanghoz és módszeresen feldolgozták. Ez a növény volt az őse a szubszaharai Afrikában ma használt elsőszámú gabonafélének, amelyet liszthez, kenyérhez, zabkásához és alkoholos italokhoz is használnak.
"Mindez a középső kőkorban (mezolitikum) történt, amikor a vadgabonafélék gyűjtögetése csupán mellékes tevékenységnek számított és nem volt olyan jelentősége, mint a gyökerek, gyümölcsök és mogyorófélék begyűjtésének. Az, hogy elkezdtünk gabonaféléket is enni, fontos lépést jelentett az emberi fejlődésben, mivel az elfogyasztásukhoz szükséges technikai és konyhai műveleteknek köszönhetően váltak az egyik legfontosabb alapélelmiszereinkké" - közölte Mercader.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap