A fiataloknak közömbösek a Benes-dekrétumok
2009. december 7. 09:54 MTI
A csehek közel kétharmada úgy véli, hogy a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumoknak továbbra is érvényben kellene maradniuk - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet novemberben készített a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet, s most vált nyilvánossá. A fiatalabb generációk azonban egyre közömbösebbek.
Korábban
Két éve ezt a véleményt a megkérdezett csehek fele osztotta. Ugyanakkor a szudétanémetek kitelepítését Csehszlovákiából csak a megkérdezettek 47 százaléka tartja igazságosnak, ami kevesebb, mint az elmúlt években.
A csehszlovákiai németeket és magyarokat állítólagos háborús bűnösségük miatt büntető Benes-dekrétumok érvényben hagyását 2005-ig a megszólított csehek kétharmada tartotta fontosnak. Ez az arány 2006-ban és 2007-ben nagyjából ötven százalékra esett vissza. Most viszont 65 százalékra emelkedett. A hírhedt jogszabályok megszüntetését a megszólított csehek nyolc százaléka támogatná. Az emberek 27 százaléka nem foglalt, illetve nem akart állást foglalni a kérdésben.
Ami a szudétanémetek kitelepítését illeti, az utóbbi években fokozatosan csökken azok aránya, akik ezt a lépést továbbra is helyesnek tartják. A mostani felmérésben a megkérdezettek 36 százaléka jelentette ki, hogy igazságtalannak tartja a kitelepítéseket. Korosztályok szerint nagy eltérések vannak. Míg a 30 éven aluliak körében 31 százaléka tartja csak igazságosnak a kitelepítéseket, a 60 éven felüliek körében az arány több mint 60 százalék.
A CVVM elemzése azt mutatja, hogy a fiatalabb generációkat egyre kevésbé érdekli a szudétanémet kérdés, a kitelepítések, és általában a II. világháború utáni helyzet rendezésének ügye.
Edvard Benes csehszlovák elnök 1945 májusa és júliusa között kiadott rendeletei a korabeli csehszlovák állam működését voltak hivatottak biztosítani. Néhány dekrétum rendkívül kedvezőtlenül érintette a csehszlovákiai németeket és magyarokat, akiket háborús bűnösnek nyilvánítottak, megfosztottak állampolgárságuktól, vagyonuktól. Mintegy hárommillió szudétanémetet kitelepítettek az országból, míg a szlovákiai magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia 1945 augusztusában nem hagyta jóvá. A korabeli csehszlovák hatalom ezután csehországi kényszermunkával, magyar-szlovák lakosságcserével és "visszaszlovákosítással" próbálta meg felszámolni a félmilliós szlovákiai magyar közösséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap