Nincs egyezség a koreai családtalálkozókról
2009. október 19. 13:19 MTI
Nem jutottak dűlőre Észak- és Dél-Korea képviselői a szétszakított koreai családok újabb találkozóinak megszervezéséről, miután a program folytatásáért cserébe Phenjan a humanitárius segélyek fokozását kérte a déli féltől.
Korábban
"A feleknek nem sikerült áthidalniuk nézeteltérésüket a leendő találkozók ritmusával kapcsolatban", de megegyeztek, hogy folytatják megbeszéléseiket - mondta el a dél-koreai országegyesítési minisztérium egyik illetékese.
Az 1950-53-as koreai háború következtében egymástól elszakadt családtagok között kilenc évvel ezelőtt kezdtek először találkozókat tartani. A programot Phenjan függesztette fel közel két éve, mivel a Dél-Koreában elnökké választott Ri Mjong Bak feltételekhez kötötte az északra irányuló gazdasági segélyek nyújtását. "Észak több dél-koreai segélyt kért. Mi azt válaszoltuk nekik, hogy megvizsgáljuk a kérésüket" - mondta el a minisztériumi illetékes a két ország vöröskeresztes képviselőinek megbeszéléséről.
Phenjan kedden jelezte, hogy hajlandó tárgyalásokat folytatni a héten Dél-Koreával, a déliek javaslatának megfelelően előbb - szerdán - az árvizek megelőzéséről, majd pedig - pénteken - humanitárius kérdésekről, ezeken belül a koreai háborúban szétszakadt családok újabb találkozóinak megszervezéséről.
A szerdai találkozón Phenjan sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a múlt hónapban váratlanul megnyitott egy gátat, aminek következtében a határ déli oldalán rövid idő alatt több mint két méterrel felduzzadt az Imdzsin folyó vize, hat dél-koreai sátorozó halálát okozva. A dél-koreai elnöki hivatal kedvező jelként értékelte az északi nyilatkozatot a kétoldalú viszony több hónapi feszültsége után.
A keddi pozitív válasz egy nappal követte Észak-Korea legújabb rakétakísérletét, öt darab rövid hatótávolságú rakéta kilövését, amelyet annak ellenére hajtottak végre, hogy Phenjan meghatározott feltételekkel késznek nyilvánította magát az ország nukleáris leszereléséről 2003-ban kezdett hatoldalú tárgyalások felújítására. Ezeket a tárgyalásokat Észak-Korea egyoldalúan szüntette be, hogy azután folytassa nukleáris kísérleteit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.