Otthonossá vált a Nyugati boszorkány kastélya
2009. szeptember 22. 19:37 MTI
Amikor az Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz) című filmet 1939-ben bemutatták az amerikai mozik, a legkevésbé a repülő majmok miatt aggódtak az amerikaiak; hetven évvel később, szeptember 23-án szerdán egy estére a filmszínházakba kerül a népszerű film felújítása.
Korábban
Az Óz, a csodák csodája, amely színes fantáziavilága annak idején menedékül szolgált a nézők számára, L. Frank Baum 1900-ban megjelent meséje nyomán készült. A történet akkora sikert aratott, hogy maga Baum is 13 folytatást írt hozzá, és örökösei hozzájárulásával további 26 epizód látott napvilágot.
Evan L. Schwarz szerint - aki Finding Oz: How L. Frank Baum Discovered the Great American Story című könyvében foglalkozott a témával - Baum olyan mesét teremtett, amely a hagyományos történetbe építette bele tanításait a bölcsességről, érzelmekről és bátorságról. Az európai folklór lovagjait és sárkányait lecserélve olyan amerikai szereplőket választott, mint a madárijesztő vagy a bádogember - és megszületett a nagy amerikai sztori.
A Warner Bros. technológiailag korszerűsített változattal ünnepli az Óz bemutatásának hetvenedik évfordulóját. A stúdió a mozipremiert követően Blu-ray lemezformátumban hozza forgalomba a filmet. "Egy ilyen film, ami annyira elüt minden más produkciótól és amit világszerte annyira szeret a közönség, megérdemli, hogy a lehető legjobb fényben mutassák be" - jelentette ki George Feltenstein, a stúdió egyik marketingvezetője.
Mivel a világ semmivel sem lett kevésbé félelmetes az eltelt hét évtized alatt, és a fantáziafilm műfaja is sötét tónusokkal gazdagodott - többek között A Gyűrűk ura- és a Harry Potter-filmeknek köszönhetően -, a gonosz Nyugati Boszorkány zord kastélya akár egész otthonosnak tűnhet majd.
Az Óz, a csodák csodája rendszeresen szerepel a televíziók programján, és se szeri, se száma fesztiválvetítéseinek. Wamegóban évente tízezrek látogatnak el az Óz múzeumba, amely 24 ezer relikviának ad otthont. A szerdai bemutató azonban sokak számára az első mozis Óz-élmény lesz, mivel az 1955-ös felújítás óta először tűnik fel a filmvásznon a Dorothyt alakító feledhetetlen Judy Garland.
Feltenstein szerint még a film rajongóit is éri majd meglepetés, mert a digitálisan felturbózott és élesebbé tett változatban olyan mondatok is elhangzanak és olyan részletek lesznek láthatóak, amelyek a korábbi kópiákon nem szerepeltek. "Egy csomószor láttam a tévében, de az új változat olyan volt, mintha egy vadonatúj filmet láttam volna" - állította Robert Osborne filmtörténész, aki a vetítés előtt bemutatja majd a produkciót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap