Ami még a náci hadvezetést is sokkolta
2009. április 20. 10:32 The Daily Telegraph
A lengyel hatóságok sikerrel azonosítottak három ma is élő tagot abból a hírhedt SS-alakulatból, amelynek brutalitása egykor még a második világháborús német hadvezetést is sokkolta, és akik kegyetlenkedéseire a mai napig nincs magyarázat.
Korábban
A háborús bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) sikerrel azonosított három férfit, akik a varsói felkelés idején az SS Dirlewanger Brigade tagjai voltak.
A vezetője, Oscar Dirlewanger után elnevezett alakulat az egyik legbrutálisabb, főként elmekórtani esetnek számító tisztekből, és önkéntesekből állt, és még a nácik kegyetlenkedésihez mérten is túlzásba vitték a nemi erőszakokat, kínzásokat, gyilkosságokat és egyéb bűntetteket. Az alakulat három tagja még ma is él: őket az osztrák Vöröskereszt segítségével sikerült azonosítani, akik korábban egy, az alakulatba beosztottak neveit és címeit tartalmazó adatokat juttatott el a lengyelekhez. Tovább az alakulat részletes történetéhez
A lengyel hatóságok ezután megtalálták őket, ők azonban visszautasították, hogy nyilatkozzanak az ügyben. Boguslaw Czerwinski, az IPN egyik ügyésze szerint most az osztrák és német hatóságok segítségét kérik az egykori SS-ek kiadatása ügyében.
A varsói felkelés kezdetén, 1944 augusztusában a Dirlewanger Brigád a német csapatokhoz csatlakozott: kulcsszerepük volt több ezer lengyel civil megkínzásában és kivégzésében, amellyel az ellenállók erejét szerették volna megtörni. A kérdés történetéről könyvet író Norman Davies angol történész szerint csak augusztus 5-én 35 ezer férfit, nőt és gyereket gyilkoltak meg.
Az SS vezetője, Heinrich Himmler szabad kezet adott nekik, így nem meglepő, hogy velük kapcsolatban terjedtek a legkegyetlenebb történetek, nők csoportos megerőszakolásától, a csecsemők felkoncolásáig. Bízni azonban ő sem bízott bennük, és a katonai rendfenntartást készenlétbe helyezték, ha a mészárosok esetleg a reguláris német hadsereg ellen fordultak volna, akik sokszor nem tűrték a kegyetlenkedéseket.
Ettől azonban már a hadsereg is megundorodott: Heinz Guderian tábornok emlékirataiban „inkább disznócsorda, mint katonák” kifejezéssel illette őket, és arról is írt, hogy nyíltan kérte Hitlert, hogy Dirlewangert és tettestársait inkább vezényeljék a keleti frontra. Ott azonban nem fogadták volna őket szívesen: egy SS bíróság ugyanis korábban háborús bűntettek miatt vizsgálatot indított ellenük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap