Angolvécé a 13. századból
2009. március 19. 10:27
Észak-Yorkshire-ben, a Helmsley kastélyban dolgozó régészek feltárták a 13. századi illemhelyek, és azok elvezetésének maradványait.
Korábban
A kastély nyugati részét karbantartó English Heritage örökségvédelmi szervezet az épület alapjainál fedezte fel azt a kőből faragott kifolyót, ahol az épület két illemhelyét vezették a várárokba. A kutatók elsődleges vizsgálatai alapján az összefolyó 1227-1342 között készülhetett el.
A kastély szóvivője, John Tugwell szerint a toronyban található latrinák minden bizonnyal a helyi földesúr lakórészéhez tartozhattak. Tugwell elmondása szerint a restaurátorok eltávolították a területről az ott 200 éve gyűlő földet és hulladékot, és ekkor fedezték fel az építmény szikla alapjait, illetve az ottani faragványokat is.
Szerinte az egykori hulladékok és bokrok eltávolítása után az épület végre úgy néz ki, mint amilyen fénykorában lehetett. Ezáltal egyben a kastély alapjait is veszélyeztető növényzettől is sikerült megszabadulni, és láthatóvá vált, hogy miként épülhetett Helmsley.
A három hónappal ezelőtt megkezdett munkálatok a tervek szerint még négy hétig tartanak majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap