Trágárságok Mátyás király korából
2009. január 25. 16:07
Szemléletes képet nyújt a Mátyás király trónra lépésétől haláláig (1458-1490) tartó időszak hétköznapi világáról E. Kovács Péter Hétköznapi élet Mátyás király korában című könyve, amelyet pénteken mutattak be az érdeklődőknek a Budapesti Történeti Múzeumban.
A Corvina Kiadó Mindennapi történelem című sorozatának legújabb kötete Mátyás király korával, azaz a magyarországi reneszánsz időszakával, s annak mindennapjaival foglalkozik, a korabeli evési szokások, káromkodások és félrelépések mellett a fekete sereg legendáját, valamint a pozsonyi bordélyház történetét is felidézi.
Lator László költő a könyv "léhaságát, elfogulatlanságát, rosszmájúságát és fesztelenségét" hangsúlyozta. - "Érzem benne a jókedvet", azt, hogy a szerző élvezettel dolgozott, s "vihogott" munka közben - mondta. Kiemelte a trágár beszédet, amely más országokban nem létezett olyan "kifinomult" formában, mint Magyarországon, s megemlítette a "sarav deszka" jelentését, az "Anyádvaloga" Zala megyei település elnevezését, melyekre a könyv magyarázatot ad.
Pálosfalvi Tamás történész arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerzőnek több száz oklevelet, tanulmányt kellett feldolgoznia, hogy olyan dolgok kerüljenek napvilágra, amelyek érdekesek és újdonságok is egyben. Szavai szerint az első fejezetben főleg olasz kutatási beszámolókat idéz a szerző, amelyekből kiderül, mennyire negatív kép alakult ki akkoriban a magyarokról: "tisztátalanul esznek egy tálból, mocskosak, káromkodnak."
A szerző, aki a Római Magyar Akadémia igazgatója, úgy vélte, 60-70 százalékban minden író ugyanezeket az adatokat használta volna föl, csupán a maradék 30 százalék a saját adat. "Imádtam írni!" - tette hozzá. A könyv Hunyadi Mátyás uralkodásának bemutatása mellett kitekint Luxemburgi Zsigmond, a két Habsburg-házi, I. Albert és V. László, valamint a Jagelló-házi királyok, I. és II. Ulászló, valamint II. Lajos korára is.
Az olvasmányosan megírt szöveget korabeli idézetek és 250, nagyrészt színes illusztráció gazdagítja, a pontosabb eligazodást időrendi áttekintés és irodalomjegyzék is segíti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap