Szerencsebarlang Eisenhower atombunkerében
2009. január 18. 19:06 MTI
A csődtől akarják megmenteni az amerikai Nyugat-Virginia állambeli Allegheny-hegyekben működő patinás Greenbrier szállót azzal, hogy kaszinót terveznek nyitni az alatta lévő, egykoron titkos atombunkerben.
A bunker Dwight D. Eisenhower amerikai elnök kezdeményezésére az 1950-es évek második felében építették a kormány és a képviselők, szenátorok számára. Egy részét már régebben átalakították múzeumnak, de kevés látogatót vonzott. Novemberben néhány kártyaasztalt is elhelyeztek benne, de ez sem volt elég a szálloda veszteségeinek pótlására.
A tulajdonos, a CSX vasúttársaság el akarja adni a 700 luxusszobával és parkjában száz kis villával rendelkező hotelt, mivel a múlt évi vesztesége meghaladja a 35 millió dollárt. Kockán forog az 1600 fős személyzet munkahelye, és a város is elveszítheti fő adóbevételi forrását. Mentő alternatívaként kezdeményezte a polgármester a kaszinó megnyitásának tervét és egy, az eddiginél erőteljesebb kampányt a bunker látogatottságának növelése érdekében.
A Greenbriert 230 évvel ezelőtt alapították és mindig a legmagasabb körök látogatták. A múlt században ez volt Theodore Roosevelt és Eisenhower elnökök kedvenc pihenő helye. A második világháború idején hadikórházként szolgált.
A bunker 15 méter mélyen fekszik a szálloda alatt, meredek lépcső vezet le hozzá magából a szállodából és méternyi vastag ajtó védi. Ezer ember befogadására építették hálószobákkal, ebédlővel, kórteremmel, laboratóriummal, könyvtárral, rádió és tv-stúdióval és egy ülésteremmel, amelyet a washingtoni kongresszusi teremről másoltak. Saját áramellátóval rendelkezett és két hónapig önállóan képes lett volna működni. Szerencsére használatára nem lett szükség. A tengerészgyalogság gondoskodott állaga épségéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap