Marxé a leghíresebb szakáll
2008. november 18. 11:38 MTI
Karl Marxé a történelem leghíresebb szakálla - erre az eredményre jutott a The Times. A tekintélyes brit lap honlapján "vállaltan szubjektív" listát közölt a híres szakállasok első tíz helyezettjéről annak kapcsán, hogy a londoni természettudományi múzeumban kiállították Charles Darwin szakállát.
Az evolúciós elmélet atyja is felkerült ugyan a listára, de a kommunizmus elméletének megalkotója - aki a londoni Highgate temetőben nyugszik - megelőzte őt e téren.
A második helyre Grigorij Raszputyin, II. Miklós orosz cár titokzatos tanácsadója került a szakáll-listán, a harmadik az elsősorban hazájában ismert színész, Brian Blessed, aki alpinistaként is letette névjegyét. Nem kis meglepetésre sikerült leszorítania a dobogóról Jézus Krisztust, és őutána Charles Dickens következik, akinek szőrzete annyira része lett imázsának, hogy egyetlen ismert borotvált képét 2001-ben 40 ezer fontért adták el egy árverésen.
A 6. helyet Vlagyimir Iljics Lenin érdemelte ki a The Times szerint, és ekkor jön Darwin. Ő is szakállasan él a köztudatban, holott viszonylag későn, 56 évesen növesztette csak meg bozontját. Abraham Lincoln amerikai elnök a 8., majd ismét egy kommunista következik: Fidel Castro volt kubai államfő, akinek forradalmi egységét is a "szakállasok" (barbudos) néven emlegették.
A 10. helyet viszont a rockszakma két leghíresebb "télapója" osztja meg egymás között: Billy Gibbons és Dusty Hill, a ZZ Top együttes gitárosai. A lap megemlíti, hogy a trióban egyetlen embernek, Frank Beardnek nincs szakálla, az ő neve viszont szakállt jelent angolul.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap