Fakerítés takarta a kíváncsi szemek elől Stonehenge-et
2008. szeptember 2. 10:07
A turistáknak, akik az 1970-es évek óta panaszkodnak a neolitikus kőkört védő fémkerítés miatt, már az őskori helyzet sem tetszett volna: 5000 évvel ezelőtt ugyanis egy hat méter magas, három kilométer hosszúságú gerendakör védte az építményt.
A régészek egy hatméteres gerendakerítés maradványait találták meg, amely nagyjából három kilométer hosszan futott a Salisbury-fennsíkon, és tarthatta távol a területen rendezett szertartásoktól az idegeneket - írta a vasárnapi Daily Mail.
A speciális ásatást vezető Dr. Josh Pollard, a Bristoli Egyetem szakértője szerint az akkori építkezéshez nagyon sok emberi munkaerőre volt szükség. A szakértők egyben azt is valószínűsítik, hogy a kerítés társadalmi elkülönítésre is szolgált: az alsóbb osztályokat tartották távol, hogy ne lássák, mit is művelnek vezetőik a kőkori kőkörben - ahol egyesek szerint véres küzdelmeket vívtak a legjelesebb harcosok.
A British Archaeology magazin szerkesztője, Mike Pitts szerint fantasztikus bepillantást nyertek abba, hogy miként nézett ki a térség a neolitikumban. Szerinte a kerítés egyben a szertartások titokzatosságát is növelhette, és az azt végrehajtóknak már csak ettől is több hatalma és befolyása lehetett. "Mai fogalmainkkal élve meghívóval vagy jeggyel kellett rendelkezni, hogy beléphess" - mondta. Az azonban nem segíti a kutatókat, hogy az kőkori fal egy ponton megszakad: az A303-as gyorsforgalmi út másik oldalán 65 éve egy világháborús repülőteret építettek, így az ottani kutatás egyelőre lehetetlennek tűnik.
Eközben Mike Parker Pearson professzor vezetésével a Sheffieldi Egyetem kutatói azokat az elhamvasztott maradványokat kezdték el elemezni, amelyeket az 1930-as években amatőr régészek találtak Stonehenge mellett. A feladat nem lesz könnyű, mert a leleteket akkor két zsákba összeöntve temették vissza a földbe.
Pitts szerint a lyukban 50 temetkezés maradványait keverték össze, ezért lehetséges, hogy ők most éppen az ezeréves temetkezési periódus alatt felhalmozódott félszáz király és királynő csontjait próbálják helyes sorrendbe rakni. Éppen ezért az is lehet, hogy 70 évvel ezelőtt a Stonehenge melletti kőkerítést építő dinasztia maradványai kerültek elő; ez pedig a brit régészet történetének legnagyobb felfedezése lehet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap