Hitek és tévhitek Szent István napjával kapcsolatban
2013. augusztus 19. 08:39
Öt hitet és tévhitet vizsgáltunk felül a nap történetével kapcsolatban. Zászlófelvonás, tisztavatás, tűzzuhatag: minden, amit tudunk és tudni vélünk augusztus 20-ról, a napról, amelynek jelentése folyamatosan változott.
Korábban
Istvánnak a pogány Koppány feletti győzelmét ünnepeljük
Nem igaz: bár István 997-ben Veszprém mellett német lovagok támogatását élvezve legyőzte Koppányt, a csata okai a jó-rossz, a keresztény-pogány küzdelménél jóval összetettebbek voltak. Géza uralma alatt ugyanis - bár hívott római katolikus hittérítőket, és az ő felügyelete mellett alapították Pannonhalmát is - egyszerre élt és maradt fenn a párhuzamosan terjeszkedő bizánci egyház és a korábbi pogányság szokásvilága is. Bár Koppány helye a mai napig ismeretlen a dinasztikus családfán, az összecsapás okát a legtöbben a változó öröklési rendben, az elsőszülöttség nemzetségi jog felett aratott győzelmében keresik, azaz mindez egyfajta klánháború volt. Augusztus 20-án tehát az államalapító uralkodót, és annak 1083-as szentté avatását ünnepeljük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap