Tengerész eredt a föníciai hajósok nyomába
2008. március 25. 13:00
A tengerjáró replikát nem a helyi halászok vagy turisták számára alkotják meg: azzal a történészeket évszázadok óta foglalkoztató rejtélyek egyikét szeretnék megoldani.
Korábban
A kaland azonban nem itt, hanem az angliai Dorsetben kezdődött, ahol egy brit tengerész azt vette a fejébe, hogy bebizonyítja: a föníciaiak már az európaiak előtt több évszázaddal körbehajózták a fekete kontinenst. A 47 éves Philip Beale a most készülő hajóban húszfős legénységgel indulna útjára: a 10 hónapig tartó expedíció augusztusban kezdődne, és az ókori kereskedők i.e. 600 körül megtett útját követné.
Beale-nek nem ez az első útja hasonló hajókkal, ám azok közül mindenképp ez a legkomolyabb vállalkozás. Elmondása szerint 30 százalék az esélye annak, hogy nem tudják megtenni az utat. A tengerésznek akkor jutott eszébe az ötlet, amikor Hérodotoszt olvasta, aki megörökítette a föníciaiak utazását. A görög történetíró szerint a tengerészek a Vörös tenger partjáról indultak, amikor Nékó fáraó megbízta őket a feladattal.
A hajó jelenlegi állapota és a tervezett útvonal |
Az állítólagos ókori expedíció után 1488-ban egy portugál navigátor, Bartolomeu Dias vezetésével kerülték meg a kontinenst kereskedelmi útvonalat keresve Ázsia felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.