Képeskönyv a főváros születéséről
2007. december 7. 13:00
A könyv kétezer éven át követi a város történetének eseményeit, a fejlődés és a hanyatlás egymást követő szakaszait, ostromokon, tűzvészeken és árvizeken, járványokon és újjáépítéseken át.
Korábban
A város fejlődését a helyi tanácsok mindennapi aprómunkájától, a kortársak számára oly fontos polgári lövészegylet, az első biztosító intézetek és temetkezési egyletek megalakításától, a Hét Választófejedelemhez címzett híres szálloda és a Császár fürdő megnyitásától, a máig ható nagy tervek megvalósításáig, a Lánchíd megépítéséig, a metró megindulásáig, a nagyszabású városrendezési tervekig, a rakpart vagy a körút kiépítéséig és ma is álló középületek megalkotásáig kísérjük végig.
Ennek során láthatjuk, ahogy az élet mai keretei - az utak hálózata, a jellegzetes budapesti utcakép, és a nemkülönben jellegzetes, más ajkú és más vallású, sok felől érkezett embereket egyformán budapestivé ötvöző társadalmi szerkezet - is kialakultak.
Megtudjuk, ki volt Boráros János, akiről ma is tér van elnevezve, vagy az a valamikor élt pesti polgárember, akinek városligeti sírkövén csak egy latin szó áll: Fuit, azaz "volt", és hogy miféle szokás volt a gellérthegyi emmaus-járás vagy a vízivárosi krumplibúcsú, és azt is, miért hívják a Rudas-fürdőt Rudasnak, és kiről neveztél el Albertfalvát? Sorra elénk lépnek polgárok és polgármesterek, és azok, akik ritkán bukkannak fel a történelemkönyvekben: mérnökök és jogszabály gyártó jogászok, építőmesterek és gyáralapító kézművesek.
A város történetének kisebb-nagyobb eseményei évről évre - sőt, zaklatottabb időkben napról napra - kronológiaszerűen követik egymást, az eseményeket pedig illusztrációk kísérik; nemcsak szinte megszámlálhatatlanul nagy számú, ritkán vagy még sohasem látott képek, de szemtanúk beszámolói, napló- és levélrészletek, korabeli hírlapi cikkek, rendeletek és falragaszok is, valamint rövid történeti összefoglalók a fejlődés egyes mozzanatairól.
A kétezer évet felölelő krónika arra törekszik, hogy a képek és betűk mozaikja olyan regényes részletességgel, és egyben olyan távlatból mutassa be Budapest történetét, ahogyan eddig még sohasem láttuk. A Corvina Kiadó egy közel másfél évtizede készülő könyvet ad az olvasó kezébe: a krónika ideális ajándék lehet minden budapesti történelemrajongónak.
Budapest krónikája. Szerk: Bart István. Corvina Kiadó, Bp., 2007. 716 o. Ára: 14990 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap