Pszichológiai hadviselés a népbírósági perekben
2007. október 19. 15:00
A második világháború után négy magyar miniszterelnököt vontak felelősségre a hazai népbíróságok. Ezek közül a legnagyobb figyelmet két per kapta: Bárdossy Lászlóé és Szálasi Ferencé. A filmfelvételek alapján úgy tűnik, mindketten elszántak a végsőkig, és nem bánják tetteiket. Az ellenük folytatott pszichikai hadviselést azonban már nem viselték egyformán - derül ki a Múlt-kor második évfolyamának hetedik részéből.
Korábban
1945. október 3-án szállt le az a repülőgép Budapest határában, melyen feltehetően a legtöbb magyar közjogi méltóság utazott egyszerre a magyar történelemben. Mégsem volt ez dicső földet érés. Háborús bűnösként szállították haza őket.
A háború után népbíróságokat állítottak fel, és hamarosan égy magyar miniszterelnök került eléjük: köztük volt Bárdossy László és Szálasi Ferenc is. Már korábban sem ígért sok jót, hogy a 'demokratikus rendőrség' kezébe kerültek. A Péter Gábor irányította ÁVO azonban, későbbi gyakorlatától eltérően, nem kínzással, inkább pszichológiai ráhatással próbálta megtörni a kezébe került foglyokat.
A pszichés ráhatást persze nem csak a vádlottakkal, de a társadalommal szemben is gyakorolták a háború után hatalmon lévők. Eredetileg Szálasi Ferenccel kezdték volna a felelősségre vonást, 1945 őszén azonban változtattak a sorrenden. Bárdossy Lászlót vették előre, aki 1941 tavaszától 1942 tavaszáig, egy évig állt a magyar kormány élén. Bárdossy egy művelt, rendkívül intelligens diplomata volt, ami megmutatkozott abban, ahogy a tárgyaláson a bíróság fölé kerekedett. Szerencsés Károly történész szerint Bárdossy egyetlen pillanatra sem tört meg a perben, inkább a bíróság nem tudott mit kezdeni a náluk jóval felkészültebb jogásszal.
Nem érezte azonban bűnösnek magát Szálasi, aki már saját korában is egészen más megítélés alá esett, mint Bárdossy. Társadalmi támogatottsága szinte nem volt, hiszen Horthy Miklós lemondatása, elfogatása révén, német katonai segítséggel került hatalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap