Felújítják a vatikáni könyvtárat
2007. május 4. 18:00
A világ egyik legrégibb biliotékáját felújtás miatt zárják be 3 évre - számolt be róla a BBC. A kutatókat teljesen váratlanul érte az indokolt, ám szokatlan döntés.
Korábban
A döntést váratlanul és előzmények nélkül jelentették be, így azt a tudományos világ nagy megdöbbenéssel fogadta. A több mint egymillió kötetet és közel 75 ezer felbecsülhetetlen értékű kéziratot tartalmazó 600 éves gyűjtemény épületét utoljára száz évvel ezelőtt újították fel, és az most újabb rekonstruálásra szorul. A szakértők szerint a július közepi, nyári szünetre eső váratlan zárásra azért van szükség, hogy az állományt semmilyen károsodás ne érje.
A könyvtár mellett a Vatikán másik igen értékes archívuma a Tikos Levéltár (Archivio Segreto Vaticano), amelyet V. Pál utasítására 1610-ben választottak el a Vatikáni Könyvtártól, és teljesen ekkor zárták el a külvilágtól. A levéltár jelenleg 50 iratfolyókilométer anyaggal rendelkezik (azaz a levéltárban található iratokat 50 kilométer hosszan lehetne egymás mellé állítani), a mai napig külön épületben található, és őrzi hagyományos szerkezetét: nincs nyilvános katalógus és a nyilvántartásokban nem lehet böngészni.
A levéltár Európa legértékesebb történeti forrásainak tára: itt találhatók Michelangelo levelei, a Giordano Bruno és Galileo Galilei elleni inkvizíciós per részletei, vagy akár VIII. Henrik házasságának érvénytelenítését kérő levele is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap