Kikerül a holokauszt a brit tananyagból
2007. április 16. 11:45
A szakértők szerint a politikai korrektség alapján ugyanis több tanár nem akarja a holokauszttal és a keresztes hadjáratokkal ingerelni a muszlim diákokat.
Korábban
Nem téma a holokauszt
A szakértői elemzés az általános- és középiskolák `érzelmekkel átitatott és ellentmondásos történelemoktatását` vizsgálta. A kutatás eredménye számos meglepetést okozott: arra derült fényt, hogy egyes tanárok azért nem oktatják a holokausztot, mert attól tartanak, hogy a muszlim diákokból antiszemita és Izrael-ellenes kirohanásokat válthatnak ki. A jelentésben olyan esetet is bemutatnak, ahol a holokausztot már a teljes iskolai tananyagból száműzték. Ennek ellenére volt olyan osztály, ahol a pedagógusok nem törődtek a szabályozással, és a `lehetséges antiszemita kirohanások` ellenére is tanították a vészkorszak történetét.
Górcső alatt a közös tananyag |
We don't need no education
Chris McGovern, a korábbi tory kormányzat oktatási tanácsadója szerint "a történelem nem a politika korrektség eszköze, és nem lehet emiatt tönkretenni a brit történelemoktatást. Szerinte a gyerekeknek az ellentmondásos témákat is meg kell tanítani, legyenek azok kellemesek vagy kellemetlenek." A kutatók eközben arra is figyelmeztetnek, hogy egyes témák szándékos kihagyása vagy megkerülése sekélyes és felületes oktatáshoz vezethet. A tanárok ezáltal sokszor unalmassá vált óráit pedig a diákok "enyhének, primitívnek és problémamentesnek" tartják, ami ráadásul nagyon is untatja őket.
A történelemóra a politikai korrektség egyik zászlóshajója? Ön mit gondol? Mi hiányzik a magyar történelemoktatásból, és mely témának van túl nagy szerepe? Itt megírhatja nekünk!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.