Újabb szenzációs lelet Szent Pál sírja mellett
2006. december 18. 13:15
A vatikáni régészek nemrég jelenteték be Szent Pál sírjának megtalálását. A sír mellett folytatott ásatásokon azonban előkerült a Szent Péter székesegyház 16. századi átépítésének egyik nagyszabású vázlata is.
Korábban
Márványpadlóba karcolták a Szent Péter székesegyház vázlatát
Az ásatást az épület 19. századi tervrajzainak segítségével kezdték meg, ugyanis 1823-ban egy pusztító tűz után szinte teljesen újjá kellett építeni a templomot. Az első vizsgálatok során a régészek sikeresen rekonstruálták az eredeti templom alakját, melyet az i.sz. 4. században, 386-ban építettek.
A tényleges ásatás a bazilika fő oltára alatt vette kezdetét, és a Vatikán kutatói így jutottak el a kőszarkofághoz, mely az eredeti negyedik századi épület alapjainál található. Az itt talált síron a következő felirat látható: `Pál apostol, vértanú`. A 2002-ben kezdődött és ez év novemberében befejeződött ásatások eredményeit a múlt héten tartott sajtótájékoztatón ismertették.
A Róma második legnagyobb templomaként is nyilvántartott Szent Pál bazilikában folytatott ásatások során a kutatók a föld alatt alig egy méterrel egy érdekes, reneszánsz kori különlegességet is találtak. A Szent Péter székesegyház falainak és boltíveinek vázlatát az egykori padlózat 1726 márványdarabjába karcolták bele.
A kutatók szerint Michelangelo halála (1564) után a tervezési és kivitelezési munkálatokat átvevő Giacomo della Porta készítette a rajzokat a kupola befejezéséhez (1588-90). Carlo Visconti, a feltárás egyik vezetője szerint a tervrajz elkészítéséhez máshol nem volt hasonló méretű felület.
A Pál sírjának felnyitásához szükséges engedélyre váró szakemberek jelenleg azon gondolkodnak, hogy az egykori padlót is rekonstruálják, majd kiállítják, hogy zarándokok, kutatók és diákok is megtekinthessék a páratlan tervezési feladat e ritka lenyomatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap