A frigyládára épült az első keresztény templom
2006. december 8. 16:00
A régészek a hét elején jelentették be, hogy feltárták a világ egyik első keresztény templomát, amely a frigyládának otthont adó találkozás sátra helyére épült fel.
Korábban
Silóban az első ásatásokat egy dán kutatócsoport végezte 1922-23-ban, majd az 1980-as évek elején folytatott feltárások igazolták, hogy egykor itt álhatott a találkozás sátra. A mostani munkálatok során arra találtak bizonyítékot, hogy a korai keresztények tudatosan építkeztek egy ősi szent helyre.
A Silóban dolgozó régészek számára a mozaik megtalálása óta az okozza a legnagyobb dilemmát, hogy a további munkálatok miatt feltörhetik-e azt. Siló lakói persze az ásatás folytatására ösztönzik a régészeket, hiszen számukra a jelenlegi politikai helyzetben egy hasonló lelet a további Izraelhez tartozást jelentheti.
Az Ótestamentum szerint a Tízparancsolat tábláit tartalmazó frigyládát több száz éven keresztül tartották az Izrael központjának számító Silóban. Miután a filiszteusok feldúlták a várost, a ládát több helyen tárolták, majd végül a Salamon király által építtetett jeruzsálemi templomba került. Amikor 400 évvel később a babiloniak kifosztották a templomot, a frigyládának nyoma veszett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap