A szegények pártfogója: 775 éve halt meg Árpád-házi Szent Erzsébet
2006. november 17. 16:00
Korábban
Szentté avatás és legendárium
Élete ettől kezdve üldözések, megaláztatások sorozata volt. A húszéves özvegy nem volt hajlandó sógora javára lemondani fia fejedelmi jogairól, így Lajos testvérei mindenétől megfosztották. Az egyébként is szegénység után vágyakozó asszony titokban elhagyta Wartburgot, kenyerét fonással kereste, gyermekeit ékszerei eladásából neveltette. Végül Eckbert bambergi püspök fogadta be az özvegyet, akinek kezét megkérte II. Frigyes, de kosarat kapott. Erzsébet hamarosan Marburgban telepedett le, ahol özvegyi javaiból ispotályt rendezett be. Ő honosította meg Németországban Assisi Szent Ferenc harmadrendjét, még mindennapi viseletét is szürke köntösre változtatta. Hányatott sorsa és II. András hívása ellenére, nem tért vissza Magyarországra.
Simone Martini: Assisi Szent Klára Szent Erzsébettel, freskó az Assisi bazilika altemplomában, (1322-1326) |
Sírjánál számos csodálatos esemény történt, így nem csoda, hogy IX. Gergely pápa már 1235-ben szentté avatta. Ünnepét 1670-ben vették föl a naptárba, akkor még november 19-re, temetése napjára, az ünnep 1969-ben került vissza november 17-re, halálának napjára. Kultusza Magyarországon is hamar elterjedt bátyja, IV. Béla bátorításával. Marburgi sírja fölé nem sokkal halála után templomot emeltek, ez a német gótika első megmaradt emléke. Magyarországon IV. Béla építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán. Ma számos templom (így a Rózsák terén álló budapesti templom) és több kórház viseli a jótékonykodásáról híres Erzsébet nevét. Liszt Ferenc zenében örökítette meg legendáját, születésének 800. évfordulóján jubileumi évet rendeznek, s a Wartburgban kiállítás nyílik emlékére.
Az Erzsébet személyéhez fűződő legtöbb legenda a férje halálát követő hányattatott időszakhoz fűződik. Mind közül a leghíresebb a rózsák legendája: Erzsébet éppen a szegényekhez tartott kenyérrel teli kötényével, amikor sógora feltartóztatta és látni akarta, mit visz. Erzsébet csak annyit válaszolt: rózsákat. S csodák csodájára, amikor Henrik erővel kötényébe nézett, valóban csak rózsákat látott. A történet sok művész képzeletét rabul ejtette, Erzsébetet leginkább kötényéből kikandikáló gyönyörű rózsákkal ábrázolják.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Weberné Zsikai Mária, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.