2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Lugosi Béla, a horror-filmek sztárja

2004. szeptember 13. 12:06

Blaskó Béla Lugoson született 1883. október 20-án. 11 éves korában megszökött családjától. Bányában dolgozott, miközben a színészi pályára készült. Szülővárosa nevét használta művésznévként, de amikor 1917-ben Budapesten először állt filmkamera elé, még egy harmadik néven, mint Olt Arisztid szerepelt. 1910-től Szegeden, majd 1911-től Budapesten játszott, a Nemzeti Színháznak 1913-tól volt tagja. Több filmben is szerepelt. 1919-ben aktív szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban (színházi szakszervezetet alakított), ezért emigrált. Előbb Bécsben és Berlinben, majd 1921-től Amerikában élt és magyar színtársulatokban szerepelt, rendezett is. Nevéhez fűződött Az ember tragédiájának első amerikai bemutatása 1922-ben. Angol nyelvű színházakban is játszott, így osztották rá 1927-ben a Broadway egyik színházában a Bram Stroker által feldolgozott Drakula-történet főszerepét. Ezt a figurát filmen is eljátszotta 1930-ban, s olyan sikerrel, hogy ettől kezdve számos rémtörténet főszerepét megkapta, így a Frankenstein-sorozatét is. Ő volt a horror első klasszikus színésze, a közönség kedvence. A második világháború után azonban egyre kevésbé kapott nagy szerepeket, bár haláláig foglalkoztatták. Súlyos alkohol- és drogfüggő lett - ez okozta halálát is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár