Meghal John Lewis dzsessz-zenész
2004. szeptember 13. 12:06
A dzsessztörténet kiváló képviselője La Grange-ban született 1920. május 3-án. Az új-mexikói Albuquerque-ben nőtt fel, hétéves korától tanult zongorázni. 1946-ban kezdte hivatásos pályáját Dizzy Gillespie együttesében. A dzsessz legnagyobbjaival játszott együtt, Charlie Parkerrel, Miles Davis-szel, Lester Younggal, lemezt készített többek között Ben Websterrel, Charles Mingus-szal, Sonny Rollins-szal, Stan Getz-cel. 1952-ben hozta létre a Modern Jazz Quartetet - röviden csak MJQ -, amelyben Milt Jackson vibrafonozott, Percy Heath bőgőzött és kezdetben Kenny Clark, majd 1955-től Connie Kay dobolt. A zenekar, amelynek Lewis a zeneszerzője és hangszerelője is volt, egy hétéves (1974-1981) szünettől eltekintve egészen Kay 1994-ben bekövetkezett halálig működött. Jártak Magyarországon is, az 1970-es évek elején nagysikerű koncertet adtak az Erkel Színházban. Az MJQ mellett John Lewis fellépett és felvételeket készített más muzsikusokkal, nemcsak dzsessz-, hanem időnként klasszikus zenészekkel is. Vonzotta a tanítás, és már az 1950-es évek végén saját nyári dzsessziskolát alapított a massachusettsi Lenoxban, ezenkívül tanított a Harvardon és a New York-i City College-ben is. 1958 és 1982 között zenei tanácsadója volt a kaliforniai Monterey város nagyhírű fesztiváljának. New York-ban hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05