Opera az atombombáról
2005. augusztus 16. 17:40
A neves amerikai zeneszerző, John Adams legújabb operáját Peter Sellars rendezésében október 1-én mutatják be a San Franciscói Operában. A Dr. Atomic című darab az atombomba kapcsán világhírűvé váló tudósról, Robert Oppenheimerről, illetve az első atombomba előkészítéséről és megépítéséről szól - adta hírül a fidelio.hu.
John Adams és Peter Sellars közös munkájának köszönheti létét két korábbi történeti tárgyú Adams-opera is, az amerikai elnök történelmi látogatásáról szóló Nixon in China (1987) és a terrorizmus kérdését az operaszínpadra emelő Death of Klinghoffer (1991). A Dr. Atomic cselekménye 1945-ben játszódik, az első atombomba ledobása előtti utolsó órákban.
Mint azt az augusztus 11-én tartott New York-i sajtótájékoztatón a San Franciscói Opera igazgatója, Pamela Rosenberg elmondta, eredetileg egy Faust-történetet feldolgozó művet rendeltek Adams-től, mely a tudomány mindenek felett való hatalmát állította volna a középpontba. Adams azonban sajátosan értelmezte a mítoszt, és saját országának legérzékenyebb tudománytörténeti pillanatára fókuszált. A sajtótájékoztatón jelenlévő szerző kifejtette, hogy számára `a legalapvetőbb amerikai mítosz az atombomba`.
A mű librettóját Peter Sellars állította össze korabeli - egykor államtitoknak minősülő - dokumentumokból. `Különös élmény kórusra és zenekarra hangszerelve találkozni ezekkel a szövegekkel, melyeket nemhogy nem szántak opera-alapanyagnak, de jelentős részüket a nyilvánosság se ismerhette` - mondta Sellars. Az opera zenéjét az 1950-es évek tudományos fantasztikus filmjei, illetve Edgard Varese inspirálta, aki Adams szerint az egyetlen valóban `posztnukleáris zenét` iró zeneszerző.
A Dr. Atomic október 1. és 22. között lesz látható San Fransiscóban, utána Chicagóba utazik az előadás, majd Hollandiába és Angliába. További részletek olvashatók az opera saját honlapján.
A cikk a fidelio.hu oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap