2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Útmunkák során tárultak fel Málta erődvonalai

2005. június 7. 11:46

Útépítés során folytatott ásatások során újabb szakaszok kerültek elő a britek által épített védelmi rendszerből.

A brit csapatok által 1870 és 1899 között felhúzott erődvonal keletről nyugatra tartva szeli ketté a szigetet, és nagyjából 12 kilométer hosszú. A megerődített falakat több helyen bástyák tagolják, melyek az itt állomásozó katonaság szállásai is voltak egyben. A falak azonban már építésük során elmaradottnak számítottak a kor hadseregeinek tűzerejével szemben, és ezzel komoly fejtörést okoztak a máltai brit csapatoknak. A falakat ugyanis azért építették, hogy az észak felől partraszálló ellenséges csapatokat könnyen megállíthassák. A mostani munkálatok során a szakaszokban látható, töredezett falvonal újabb jelentős részeire bukkantak - így ez a felfedezés komolyan segítheti azt a kulturális örökségvédelmi tervet, melynek keretében a falat előbb-utóbb teljes formájában szeretnék restaurálni.

Amikor a munkálatok során rábukkantak az erődökre, a beruházók először azt a döntést hozták, hogy az út nyugodtan megépülhet, csak előbb betemetik az épphogy előkerült maradványokat. Ez a döntés szerintük azért született meg, mivel az út bármilyen elterelése vagy máshol történő felépítése többletköltséggel járna. Ám ekkor a felmérést végző Edward Calleja régész riasztotta a Máltai Kulturális Örökségvédelem vezetőjét és az utat építtető hatóságot is, akik ezen hírre azonnal leállíttaták a munkálatokat.

Az utat építők ezután megerősítették, hogy a falakban semmi kár nem esett, és azt az eset óta a régészek folyamatosan őrzik és szemmel tartják. Az erődvonal eddig is látható részei a kivitelezők szerint nem károsodtak, és a kivitelezők minden megoldásra nyitottak, amennyiben engedélyezik számukra az útépítés folytatását.

A máltai útépítések során nem ez az első meglepetés: tavaly februárban ugyanis egy hasonló projekt során a Ta' Bistra nevű területen római katakombákat találtak az előkészítő munkákat végző régészek. A temetőként szolgáló katakomba-hálózat nagyjából 92 méter hosszú és 2000 éves lehetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár