Az utolsó szó jogán négy órán át beszélt elítélése előtt a később felakasztott Szálasi
2018. március 1. 12:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Kései házasság, majd hazaút
Szálasi Ferenc 1945. március 27-én távozott Németországba, ahol feleségül vette jegyesét, Lutz Gizellát – éppen Hitler és Eva Braun esküvőjének napján, április 29-én. A hazájából elmenekült nemzetvezető hat nap múlva több társával együtt az amerikai hadsereg fogságába került, így sok más külföldön tartózkodó háborús bűnössel egyetemben (eleinte) Szálasi sem volt a háború végeztével azonnal bíróság elé állítható.
A Budapesti Népügyészség ezután kezdte meg a listák összeállítását azon legfőbb háborús bűnösökről, akik kiadatását kérték a nyugati hatalmaktól. Az első lista élét természetesen Szálasi vezette, de megtalálható volt rajta a Nemzeti Összefogás Kormánya önelnevezésű nyilas kormány tagjainak többsége, ahogy az 1944. októberi hatalomátvétel után vezető posztot már nem vállaló Endre László is.
1945. október 3-án landolt Mátyásföldön az első, kiadatott háborús bűnösöket szállító amerikai repülőgép, fedélzetén Bárdossy Lászlóval, Imrédy Bélával, Endre Lászlóval és Szálasival. Nagy tömeg érdeklődése közepette vette át a foglyokat Péter Gábor, aki (ekkor még) a rendőrség Politikai Rendészeti Osztályát vezette. Mire Szálasiék tárgyalása kezdetét vette, már működött a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság és két volt miniszterelnök, Bárdossy László és Sztójay Döme életét is kioltotta a hóhér.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap