Amikor egy sértődés miatt rabolták el az angol királyt
2015. július 10. 19:26
Korábban
A császár hűbérese
A ravasz Richárd elismerte, hogy a keresztes hadjárat során meggondolatlanul cselekedett, és a császár lábához vetette magát. Ettől a legenda szerint VI. Henrik mellett több fejedelem is meghatódott. A császár végül elállt a pertől, de továbbra is fogságban tartotta az angol uralkodót. Előbb Trifels várába vitette, ahol több napon keresztül láncra verve tartotta, majd Hagenauba szállíttatta. Richárd számára rendkívül lassan csordogáltak a hónapok, miközben szabadon engedéséről folytak a tárgyalások.
Ausztriai Lipót és a császár hat héten át alkudoztak a királyért kért váltságdíjról, és végül 100 ezer márkában állapodtak meg. A király levélben adott számot édesanyjának, Eleonórának aktuális helyzetéről, a hatalmas váltságdíj előteremtése érdekében pedig számos angliai hatalmasságoknak írt üzenetet. A horribilis összeg kifizetése érdekében a templomok arany- és ezüstkelyheit beolvasztották, és különadót vetettek ki a keresztes hadjáratok költségei miatt egyébként is rendesen megsarcolt népre. Még a szerzetesrendek is fizettek, igaz ők – szokványos vagyontárgyaik nem lévén – gyapjúban rótták le a váltságdíj rájuk eső felét.
Végül császári hivatalnokok utaztak Londonba, hogy lemérjék, majd hazaszállíttassák a Szent Pál-székesegyházban felhalmozott pénzösszeget. Mivel mindent rendben találtak, VI. Henrik értesítette Richárd édesanyját: fiát szabadon engedi. Aquitániai Eleonóra azonban már korábban Németországba utazott Richárdhoz, és itt nézte végig, ahogyan fiát a császár 1194. február 4-én elengedi fogságából. Az immár ismét szabad király elfogadta, hogy Anglia a Német-római Birodalom hűbérbirtoka lesz, és még a királyi jelvényeket is átadta Henriknek. Március 13-án kötött ki az angol partoknál.
Richárd még a börtönben értesült róla, hogy fogva tartását kihasználva öccse, Földnélküli János fellázadt Angliában, korábbi szövetségese, Fülöp Ágost pedig betört Richárd normandiai birtokaira. Bár öccsével végül sikerült elsimítania konfliktusát, a francia uralkodóval nem tudott megegyezésre jutni. Richárd rövid angliai kitérő után visszatért francia birtokaira, amelyek megvédéséért élete végéig harcolt Fülöp Ágosttal szemben. 1199-es hadjárata során a chalus-i vár ostrománál egy eltévedt nyílvessző megsebesítette. A seb nem volt halálos, de elfertőződött, és a király az ütközet után pár nappal, április 6-án, meghalt. Sírja Franciaországban, a Fontevraud apátságban található, szívét – végrendelete értelmében – a roueni katedrális őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap